A táppénzes is dolgozhat

<p>Sokan a nagyobb bevétel érdekében fő foglalkozásukon kívül mellékállást is vállalnak vagy vállalkoznak. A több állás előnye, hogy ha megbetegszik, elmehet betegállományba úgy is, hogy közben dolgozik, és táppénzt is kap.</p>

Ha egy alkalmazottnak van egy fő- és egy vagy több mellékállása, esetleg vállalkozása, s ugyanennyi helyről van társadalombiztosítása is, betegség vagy baleset esetén az összes biztosítása alapján benyújthatja táppénzigényét. Ilyen esetben, ha például 3 állása van, kezelőorvosa 3 példányban állítja ki a munkaképtelenséget igazoló nyomtatványt, s mindegyik munkahelyén lead egyet, illetve vállalkozói minőségében egyenesen a Szociális Biztosítónak postázza. „A táppénzigényt azonban nem kell az összes munkaviszony alapján benyújtani, elég például csak az egyikből érvényesíteni” – erősítette meg lapunknak Peter Višváder, a Szociális Biztosító szóvivője. Az orvos utasításait be kell tartaniHa az alkalmazott csak a fő munkahelyén megy betegszabadságra, a többi munkaviszonyából viszont nem, ezekből továbbra is lehet bevétele, és a fő munkaviszonya alapján a táppénzt is kapja – feltéve, hogy betartja az orvos által előírt gyógymódot. „Az ideiglenes munkaképtelenség alatti keresőtevékenység alapvetően a gyógykezelés megsértésének minősül. Nem számít viszont a gyógykezelés megsértésének akkor, ha a betegszabadságon lévő biztosított személyt, akinek több keresőtevékenysége és ebből kifolyólag több társadalombiztosítása van, az orvos csak az egyik tevékenység végzésére minősíti ideiglenesen képtelennek, miközben a többi tevékenység esetében nem volt ok munkaképtelenné nyilvánítani, így azokat a tevékenységeket tovább végezheti, állapota ezt lehetővé teszi” – magyarázta a szóvivő.Ilyen helyzet például akkor állhat elő, ha valaki eltöri a lábát, nem tud munkába járni, és a fő állásából betegszabadságra megy. Viszont a mellékállása olyan, hogy otthon, ágyban fekve, a notebookon is tud dolgozni, eközben pedig ugyancsak számítógépen, telefonon keresztül a vállalkozásával is tud foglalkozni. Ünnepnap is ellenőrizhetnekA biztosító az ilyen bonyolultabb eseteket is tudja – és szokta is – ellenőrizni. Amikor azt vizsgálják, a beteg megsértette-e az előírt gyógymódot, elsősorban az orvos által felállított diagnózisból és javasolt gyógymódból, valamint az objektív tényállásból indulnak ki. E célból a Szociális Biztosító bizonyítékokat szerez be például a helyszínen végzett ellenőrzés során, a munkaadó bejelentése alapján, de figyelembe veszik az esetleges tanúvallomásokat, a biztosító információs rendszeréből származó adatokat stb. Ha kiderül, hogy nem tartotta be az orvos utasításait, megsértette az előírt gyógymódot, megvonják tőle a táppénzt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?