Harc az állami lakáskölcsönért

Pozsony |

<p>Az Állami Lakásfejlesztési Alap (ÁLA) idén nagyjából ugyanakkora összeget fordíthat a lakásépítés és lakásfelújítás támogatására, mint tavaly. Idén 163,1 millió eurót oszthatnak szét a kérvényezők között. Ez utóbbiaknak nem érdemes várniuk, hiszen az alap rendelkezésére álló pénzösszeget általában január első napjaiban szétkapkodják.</p>

„Idén összesen 163,1 millió euró áll az Állami Lakásfejlesztési Alap rendelkezésére, amiből 54,9 millió eurót tesz ki az állami támogatás, 108,2 milliót pedig az alap saját forrásai, vagyis az ügyfelek által felvett hitelek törlesztő részleteiből származó bevételek. Az állami támogatás nagysága már évek óta nem változik, a saját források aránya azonban évről-évre bővül” – nyilatkozta Dana Pištová, az ÁLA igazgatója. Tavaly a parlament elfogadta a lakásfejlesztési alapról szóló törvény módosítását, ami az idei év elejétől lépett életbe, és több ponton is jelentős újításokat hoz. „Az elfogadott módosításoknak köszönhetően idén várhatóan a legnagyobb érdeklődés a bérlakások vásárlására fordítható hitelek iránt lesz, épp ezért erre a célra különítettük el a legtöbb pénzt” – mondta el Pištová, aki szerint erre idén 105 millió euró áll rendelkezésre, amihez 65 milliós állami dotáció is jár. A panelházak felújítására 50,79 millió, lakásvásárlási támogatásra 5,2 millió, szociális otthonok építésének a támogatására pedig 2 millió eurót különítettek el. Az alap az igénylőkkel szemben szigorú feltételeket szab. A kérvényező csak olyan, 18 éven felüli szlovák állampolgár lehet, akinek állandó szlovákiai lakóhelye van, és rendszeres bevételekkel rendelkezik, vagyis munkaviszonyban van vagy vállalkozik. Alapfeltételnek számít, hogy csak az kérhet kölcsönt az alaptól, akinek a bevételei a létminimum 1,3 és 3,5-szöröse között mozognak. Meghatározzák azt is, hogy a hitelből az igénylők mekkora lakást vásárolhatnak, ráadásul nem kapnak hitelt az építkezés egészére. Ha hitelhez szeretnének jutni, bizonyítaniuk kell, hogy az építkezés költségeinek 20%-át képesek önerőből finanszírozni. A házaspárok számára nyújtott lakásvásárlási hitelt az alap évi 2 százalékos kamattal kínálja, miközben a futamidő legfeljebb 20 év lehet, a hitel összege pedig nem haladhatja meg az 55 ezer eurót. Hol lehet benyújtani a kérvényeket? Az Állami Lakásfejlesztési Alap (Štátny fond rozvoja bývania) központja Pozsonyban található, a kérvényeket azonban a járási központok városi hivatalaiban kell benyújtani, és itt juthatnak bővebb információkhoz az alap által folyósított hitelekről és támogatásokról is. A hivatalok elérhetőségeit a lakásfejlesztési alap honlapján (www.sfrb.sk) találhatják meg az érdeklődők. A lakásfejlesztési alap január 1-jétől ügyfelei összes, eddig a Prima bankában és az OTP-ben vezetett bankszámláját áthelyezte a Szlovák Kezes és Fejlesztési Bankba (SZRB). Az ügyfelek számlaszáma változatlan marad, csak a banki kód változik – az SZRB kódja a 3000. Az ügyfelek számára a számlák áthelyezése az alap szerint pozitív változást hoz, hiszen mostantól évente számlakivonatot kapnak majd, amely legkésőbb a soron következő év február 15-ig lesz postázva. (mi, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?