Nincs pénz az utak bekamerázására

Pozsony |

<p>Bár a hatóságok már két éve az objektív felelősség elvének bevezetésével riogatják a sofőröket, a rendőrség és a belügyminisztérium tegnap beismerte, fogalmuk sincs, mikortól fogják alkalmazni a gyakorlatban. Mint kiderült, nincs pénz a költséges kamerarendszer kiépítésére.</p>

Túllépi az előírt sebességet, nem áll meg a stoptáblánál vagy áthajt a piroson. A rendőrök nem állítják meg, mert a szabálysértést rögzítette egy kamera, a rendszám alapján kikeresik az autó tulajdonosának címét, és postán kiküldik a bírságot. A gyakorlatban így működne az objektív felelősség elve alapján történő büntetés. Mindez viszont továbbra is csak elképzelés, ugyanis tegnap kiderült, a belügyminisztériumnak nincs pénze a költséges rendszer üzemeltetésére. Tavaly összesen 223 ember halt meg az utakon, 73-mal kevesebb, mint az előző évben. Szlovákia történetében eddig minden évben több halálos áldozat volt az utakon. A szakértők egybehangzó véleménye szerint még biztonságosabbak lennének az utak az objektív felelősség bevezetése után, a sofőrök vigyáznának, mert soha nem tudnák, mikor méri be őket a kamera. „Szeretnénk, ha az év végéig legalább a Nemzeti Autópálya Társaság már felszerelt kameráival mérnénk a sebességet bizonyos szakaszokon, alagutakban. A teljes úthálózat lefedettsége még évekig eltarthat” – mondta Robert Kaliňák belügyminiszter. Magántőke bevonásával finanszírozná a kamerarendszer kiépítését, a költségeket az állam fokozatosan visszafizetné. A tender ebben a változatban év végéig készülhet el, aztán még minimum két év, míg a győztes megvalósítja a projektet. További részletek szombati nyomtatott kiadásunkban.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?