Az Egyesült Államok jelenti a legfőbb veszélyt a világbékére

<p>Az Egyesült Államokat tartja a világbékére leselkedő legnagyobb veszélynek a világ lakosságának közel negyede - derült ki a WIN/Gallup International közvélemény-kutató csütörtökön közzétett nemzetközi felméréséből. A kutatás szerint a második legveszélyesebb állam Pakisztán (8 százalék), a harmadik Kína (6 százalék), a további helyeken pedig Afganisztán, Irán, Izrael és Észak-Korea (5-5 százalék) osztozik.</p>

Az Egyesült Államokkal szembeni ellenérzések a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - korábbi amerikai katonai beavatkozások helyszínein - voltak a legerősebbek, de az amerikai lakosság 13 százaléka is saját hazáját tartotta a világbéke elsőszámú veszélyeztetőjének. Emellett Washington egyes NATO-szövetségeseinek - például Görögország és Törökország - népessége is félve tekint az Egyesült Államokra.
   

A kutatásból az is kiderül, hogy ennek ellenére a világon a legtöbben (9 százalék) Amerikában szeretnének élni. E tekintetben a két másik legnépszerűbb ország Kanada és Ausztrália volt.
   

A felmérés során 2013 szeptembere és decembere között 65 ország csaknem 68 ezer polgárát kérdezték a közvélemény-kutatók a világ helyzetével és a jövőbeli kilátásokkal kapcsolatban. Magyarország nem volt a vizsgált államok között. Ez volt a WIN és a Gallup 37. hasonló éves felmérése.
   

A kutatás szerint a nehéz világgazdasági helyzet ellenére a megkérdezettek fele pozitívabban látja a jövőt, mint tavaly, és általában véve 1989 óta folyamatosan javulnak az emberek várakozásai.
http://www.wingia.com/en/survey/end_of_year_survey/
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?