Petárdást fogtak Magyarországon – Szlovákiából hozta az árut

Ózd |

<p>Az Ózdi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztályának munkatársai 2013. december 30-án 12 óra 20 perckor a 26-os számú főút Bánréve Szlovákia felőli bevezető szakaszán egy segédmotor-kerékpárost kívántak ellenőrzés alá vonni.</p>

A várható közúti kontrollt észlelve az egy nyomon haladó jármű vezetője az útszakaszról hirtelen letért, majd a közeli szántásba hajtott. A motoros pechére a kétkerekű mintegy 300 méter megtétele után a terepen elakadt - tájékoztatta az Új Szó Online-t Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.  Az általa tervezettek ellenére intézkedés alá vont segédmotor-kerékpárosnál megtartott ruházat- és csomagátvizsgálás során 25 csomag, összesen 363 darab petárda került elő. Az ellenőrzéssel érintett 18 éves vadnai fiatalember a járőröknek elmondta, hogy a Magyarországon magánszemélyek számára tilalmazott pirotechnikai eszközöket nem sokkal azt megelőzően vásárolta Szlovákiában. A petárdákat az intézkedő rendőrök lefoglalták és az azokat birtokló fiatalemberrel szemben pirotechnikai termékkel kapcsolatos szabálysértés elkövetése miatt eljárást kezdeményeztek. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?