Sem a brit X Factor, sem az ellenkampány nem érdekli az embereket

<p>A karácsonyhoz az Egyesült Királyságban a listavezető sláger is hozzátartozik. Ilyenkor a szokásosnál jóval nagyobb figyelmet kapnak az esélyesek, a rangsor születése, és persze jócskán megugrik a forgalom. Néhány éve nincs harc, előre tudjuk, ki fog vezetni: a brit X Factor aktuális kedvencéé a trón.</p>

A december közepén véget érő tehetségkutató tévéműsor győztesének kislemezét – a műsorban énekelt dallal, dalokkal – villámgyorsan megjelentetik, s a közönség néhány nap alatt annyit vásárol belőle, hogy nemcsak a karácsonyi rangsor élére áll, hanem az év legkelendőbb kislemezeinek listáján is az élen, az élmezőnyben zár. Az első sorozatban diadalmaskodó Steve Brookstein 2005 januárjának első hetében vezetett, a következő szériák győztesei már karácsonykor uralták a mezőnyt: 2005-ben Shayne Ward, 2006-ban Leona Lewis, 2007-ben Leon Jackson, 2008- ban Alexandra Burke.

2009-ben Jon és Tracy Morter az egyik közösségi portálon kampányt indított azért, hogy végre megtörjön az X Factor uralma, és a Rage Against the Machine 1992-es, ünnepinek semmiképpen sem nevezhető dala, a Killing in the Name álljon az élen. A cél érdekében arra kérték a zenerajongókat, hogy vásárolják meg a digitális zeneáruházakban. A kezdeményezéshez a közösségi oldalakon több százezren csatlakoztak. A Killing in the Name nemcsak a karácsonyi brit listavezető, hanem az év legjobban debütáló, egy hét alatt a legnagyobb példányszámban elkelt szerzeménye volt a szigetországban – 502 569 példányban fogyott el kizárólag digitális formátumban, mivel maxi CD-n nem került forgalomba. Bő 50 ezerrel értékesítettek többet belőle, mint a The X Factor hatodik sorozatának győztese, Joe McElderry felvételéből, amely ugyan a következő héten átvette a vezetést, de már nem kapott akkora publicitást.

Az elmúlt években is voltak kisebb-nagyobb kezdeményezések. 2010-ben a tévéműsor győztese, Matt Cardle azonban könnyedén megszerezte az első helyet a When We Collide című dallal. Tavalyelőtt a négytagú Little Mix is vezetett a Cannonball című felvétellel, az ír Damien Rice szerzeményének átiratával, akárcsak tavaly James Arthur az Impossible című dallal, a barbadosi Shontelle zeneszámának átdolgozásával, de ők nem karácsony hetében, hanem egy héttel korábban debütáltak a csúcson, mivel az X Factor is korábban ért véget.

Tudtuk, idén ismét a tehetségkutató győztese uralhatja a mezőnyt karácsonykor, a tizedik sorozat ugyanis december 15-én ért véget. Sam Bailey meg is szerezte az első helyet Demi Lovato 2011-es Skyscraper című slágerének átiratával, s ehhez 148 853 eladott példány is elég volt. Csak összehasonlításképp: James Arthur tavaly 489 560 példánnyal iratkozott fel az élre. Ellenkampány ezúttal is volt, a legtöbb ember által támogatott dal, az ausztrál AC/DC 1979-es Highway to Hell című klasszikusa a lista negyedik helyén végzett. A győztes eladási mutatója és az AC/DC slágerének a vártnál rosszabb teljesítménye azt jelzi, hogy a britek jelentős tömegét nemcsak az X Factor, hanem már annak ellenkampánya sem hozza lázba…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?