Folytatódhat az ipolysági városháza felújítása

Ipolyság |

<p>Pályázati pénzből újítanák fel az ipolysági városháza jobb szárnyát. Az épület rekonstrukciója három éve kezdődött. A város fokozatosan újítja fel az 1857-ben átadott vármegyeházát.</p>

A központi homlokzatot és az épület bal szárnyát a kulturális minisztérium és a Szlovák Gázművek (SPP) támogatásával újították fel. A homlokzati rész rekonstrukciója 2010-ben kezdődött, a bal szárny tatarozását tavaly fejezték be. A munkálatokat Ján Filo farkaspetőfalai (Vlková) szobrászművész felügyelte. A történelmi jelentőségű, patinás épület felújítása során számtalan díszítőelemet, stukkót, oszlopfőt kellett restaurálni, a hiányzó részek pótlásánál is szakértői véleményre volt szükség. A jobb szárny rekonstruálását célzó tavalyi pályázatuk nem volt sikeres. Idén ismét pályázatot nyújtottak be a kulturális minisztériumhoz. A tárca várhatóan 2014 tavaszán dönt a támogatás odaítéléséről. A város e célra 111 800 euró támogatást pályázott meg, amit 3889 euró önrésszel egészítene ki. A pénz a jobb szárny teljes felújítását – vakolás, festés, korábbi rekonstrukciók során vétett hibák helyreállítása – lehetővé tenné. A pályázat a kémények tatarozásával és tizenhat ablak cseréjével is számol. (guzsu, sme.sk) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?