5 tipp szilveszterre és újévre

<p>Az óesztendő búcsúztatása legyen gondtalan, önfeledt és vidám. Érdemes jól megválogatni, hogy az óév utolsó és az új év első napján milyen ételeket fogyasztunk, mert megalapozhatjuk szerencsénket, gazdagságunkat és egészségünket.</p>

1. tipp

Szerencse és bőség


A szilveszterkor és újévkor fogyasztott ételeknek évszázadok óta jelentésük van. Nem árt tudni, egyes ételekhez milyen hiedelmek és szokások kapcsolódnak, ha azt szeretnénk, hogy az újévben csupa jó történjen velünk.
A sült malacot csak éjfél után szabad fogyasztani – az óévben olyan állatból készült sültet együnk, ami elviszi az óév összes nyűgét-baját. Fogyasszunk halat, mert az elúszik, a nyúl fürgén elszalad, a szárnyasok pedig elrepülnek az óesztendő gondjaival.
Újév első perceitől viszont már bátran falatozhatjuk a sült malacot vagy a férfi ak körében oly népszerű csülköt, hiszen a malac rövid lábaival kikaparja a szerencsét, míg a szárnyasok elkaparnák, a halak pedig elúsztatnák azt.
A szerencse mellé nem árt gazdagnak lenni, így érdemes sok apró kis szemből készült ételt enni – a lencseleves szinte kihagyhatatlan. A rétes hosszúra nyújtott tésztája a hosszú, boldog életet szimbolizálja. De bármennyire finomak is a fogások, ne faljunk be mindent, hanem hagyjunk mindenből pár falatot, mert akkor egész évben lesz elegendő étel a kamrában.

2. tipp

Szilveszteri borkorcsolya


Ha szilveszterre társaságot várunk, és előre sejthető, hogy a szokásosnál több alkohol fogy, gondoskodjunk arról, hogy mindvégig legyen kéznél rágcsálnivaló, amellyel nemcsak az éhség verhető el, hanem a macskajaj gyors beköszönte is lassítható.
Apró falatokat akkor is készíthetünk, ha mi készülünk buliba – a házigazdánk garantáltan hálás lesz a hozzájárulásért.
Füstölt sonkás falatok Hozzávalók: 1 csomag leveles tészta, 12,5 dkg tejszínes sajtkrém, 10 dkg vékonyra szelt füstölt sonka vagy bacon, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 1 egész tojás.
Elkészítés: A leveles tésztát simítsuk ki, kenjük meg a sajtkrémmel, egyenletesen fektessük rá a sonkát és szórjuk meg reszelt sajttal.
Tekerjük fel és vágjunk belőle kb. 3 cm-es párnácskákat. Helyezzük sütőpapírral kibélelt sütőlapra, a tetejüket kenjük meg felvert tojással. Tegyük 180 fokra előmelegített sütőbe. Süssük kb. 20 perc alatt aranybarnára. Extra tipp: készülhet kolbászkrémmel is.

3. tipp

Szerencsemalac Mézes-lilahagymás, sörben sült malac Hozzávalók: 1 kg malachasaalja, bőrrel együtt, 4 dl barna sör, 6 ek méz, 4 közepes fej lila hagyma, 12 gerezd fokhagyma, 4 közepes fej paradicsom, 1 ek mustár, só, frissen őrölt fekete bors, majoránna, zsír.
Elkészítés: Egy kis tálában keverjük össze a fűszereket, az összezúzott fokhagymát és a mustárt, majd dörzsöljük be vele minden oldalról a húst.
Legalább egy órán át lefedve hagyjuk érlelődni a hűtőben.
A malachúst tegyük kizsírozott nagyobb sütőtálba. Rakjuk körbe a gerezdekre vágott paradicsommal és lila hagymával. Öntsünk rá 3 deci barna sört, fedjük le fóliával és 200 fokos sütőben 1 órát süssük.
A maradék 1 dl barna sört keverjük össze a mézzel. Vegyük le a fóliát, kenegessük meg a húst negyedóránként mézes sörrel – így süssük fólia nélkül még további 1 órát.
Zamatos, ízes, ropogós malacsült lesz a jutalmunk.
Párolt pezsgős lila káposztával vagy hagymás tört krumplival tálaljuk.

4. tipp

Az elmaradhatatlan lencse Lencseleves aszalt szilvával Hozzávalók: 25 dkg lencse, 6 szem mag nélküli aszalt szilva, 3 db babérlevél, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 dl tejszín, 1 ek méz, 1 tk mustár, 1 citrom leve és reszelt héja, só, frissen őrölt fekete bors, frissen reszelt szerecsendió.
Elkészítés: A lencsét átválogatjuk, megmossuk és kétszer annyi vízzel, mint a lencse, feltesszük főni. Beletesszük a babérlevelet és a megtisztított vöröshagymát egészben. Ha a lencse már félpuha, beledobjuk az aszalt szilvát, és addig főzzük, amíg a lencse megpuhul. Kivesszük a vöröshagymát. Hozzáöntjük a tejszínt, a reszelt citromhéjat, a mézet, és egyet forralunk rajta. Levesszük a tűzről a levest, hozzáadjuk a sót, a borsot, a mustárt, a szerecsendiót és a citromlevet.
Extra tipp: szórjuk meg reszelt füstölt sajttal, még pikánsabb és táplálóbb.
Azzal is érdemes számolni, hogy ha túlságosan önfeledtre sikerült az óév búcsúztatása, másnap macskajajjal ébredünk. Életmentő elixír lehet mindenféle savanyú étel – a hagyományos korhelyleves és káposztaleves mellett ez a lencseleves is.

5. tipp

A gyöngyöző pezsgő


Szilveszterkor elmaradhatatlan a pezsgővel való koccintás. Régen a gyöngyöző ital csak a gazdagok kiváltsága volt, ma úgy tartjuk, ha éjfélkor pezsgővel koccintunk, egész évben telik majd rá.
Ha úgy döntünk, az egész szilvesztert a pezsgő jegyében töltjük, megéri egy kicsit mixelni – készíthetünk finom pezsgőkoktélokat, visszafogva vagy éppen felturbózva az alkoholt.
Narancsos pezsgőkoktél Hozzávalók: 10 dkg cukor, 4 narancs, fél üveg pezsgő.
Elkészítés: A narancsokat hámozzuk meg, facsarjuk ki a levüket. Szűrjük át, keverjük össze a cukorral. Lassú tűzön forraljuk sziruppá. Hagyjuk kihűlni, majd kanalazzuk poharakba. Behűtött pezsgővel öntsük fel, és díszítsük a poharak szélét narancshéjjal.
Francia koktél Hozzávalók: 6 cl ananászlé, 2 cl konyak, 1 ananász- vagy narancsszelet, száraz pezsgő, jég.
Elkészítés: Egy pezsgőspoharat töltsünk meg félig zúzott jéggel, öntsük rá a konyakot és az ananászlevet. Keverjük össze alaposan, és töltsük bele a pohárba a pezsgőt is. Díszítsük az egészet egy szelet naranccsal vagy ananásszal.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?