Távozik posztjáról a szlovák hadsereg vezérkari főnöke

Pozsony |

<p>Távozik posztjáról a jövő év elején Peter Vojtek, a szlovák hadsereg vezérkari főnöke - közölte a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap pénteken saját információkra hivatkozva.</p>

Peter Vojtek távozása egyebek mellett azzal függ össze, hogy a vezérkari főnök összekülönbözött Martin  Glváč  védelmi miniszterrel egy júniusban kirobbant, gazdasági hátterű botrány rendezése kérdésében, amely a volt szlovák Katonai Hírszerző Szolgálat (VSS) egykori vezetőivel függ össze - írta a pozsonyi lap a védelmi tárca egy magas rangú, neve elhallgatását kérő beosztottjára hivatkozva.   
A napilap információit a vezérkari főnök távozásáról sem az érintett, sem a szaktárca vezetője nem erősítette meg, de nem is cáfolta.   
Az említett botrány részletei azt követően kerültek a nyilvánosságra, hogy júniusban a szlovák rendőrség őrizetbe vette, majd később szabadlábra helyezte a szlovák Katonai Hírszerző Szolgálat (VSS) egykori vezetőjét, Roman Mikulecot és barátnőjét, a VSS korábbi tisztjét, Katarína Svrcekovát. A letartóztatás oka az üggyel foglalkozó különleges ügyészség közlése szerint az volt, hogy az érintetteknél titkos dokumentumokat találtak. Ezért később mindkettejük ellen bizalmas információk veszélyeztetése miatt eljárást indítottak.   
A letartóztatások nem sokkal azután történtek, hogy májusban a liberális pozsonyi Sme napilap beszámolt arról, hogy a Roman Mikulec vezette katonai hírszerzés vizsgálatot folytatott a szervezet előző, az első Fico-kormány (2006-2010) idején kinevezett vezetői ellen, mert fennállt a gyanúja annak, hogy a VSS tulajdonában lévő, több millió euró értékű ingatlant játszottak át hozzájuk közel álló személyeknek. A szlovák katonai hírszerzést később, Robert Fico jelenlegi kormánya idején összevonták a katonai elhárítással (VOS), Roman Mikulec pedig távozott a szervezet vezetéséből. A mai napig egyik ügy hátterét sem sikerült tisztázni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?