"Majdan" néven társadalmi szervezetet alapítottak a kijevi nagygyűlésen

<p>Társadalmi szervezetet hoztak létre Majdan Országos Szövetsége néven a kijevi Függetlenség terén vasárnap tartott nagygyűlés résztvevői. A szövetség megalakítását Oleh Tyahnibok, a nacionalista Szabadság (Szvoboda) párt elnöke jelentette be.</p>

"Aki Kijevben van, az a fővárosban folytatja a küzdelmet, a Majdanon (Függetlenség terén) maradva - mondta Tyahnibok a téren felállított színpadról szólva az összegyűltekhez. - Közben partizánok módjára blokád alá vonjuk a hivatali épületeket, nem hagyjuk élni, nyugodtan aludni azokat a gazembereket, akik most hatalmon vannak. Azok pedig, akik hazatérnek, létrehozzák a Majdan Országos Szövetségének sejtjeit. Olyan poklot teremtünk ennek hatalomnak, hogy a föld égni fog a talpuk alatt."
   

A demonstrálók közfelkiáltással megszavazták a szervezet vezetőségének tagjait. Eszerint a "Majdan" vezető testületének tagja lett Szehij Kvit, a Kijevi Mohila Akadémia elnöke, a népszerű énekesnő és ellenzéki aktivista, Ruszlana, továbbá Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfő, Jurij Lucenko exbelügyminiszter és a három ellenzéki parlamenti párt vezetői: Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR), Oleh Tyahnibok, a Szabadság (Szvoboda) elnöke, valamint Arszenyij Jacenyuk, a Timosenko mögötti Haza (Batykivscsina) párt politikai tanácsának, illetve a párt frakciójának vezetője.  
   

Megszavazták azt a határozatot is, hogy folytatják a tüntetéseket a kijevi Függetlenség terén. Jacenyuk beszédében kiemelte, hogy Ukrajnának új alkotmányra van szüksége, amely egyensúlyt teremt a hatalmi ágak között. "Az ország nem függhet attól, hogy az államfő hogyan aludt és milyen gondolattal ébredt. Az elnök nem viselkedhet cárként, az ukrán népnek pedig jogot kell kapnia az ilyen államfő eltávolítására a hatalomból" - fejtegette ki a Haza párt vezetője.    
   

A Szabadság párt számításai szerint mintegy 100 ezren vettek részt a nagygyűlésen. A rendőrség eddig még nem közölt becslést a résztvevők létszámáról. Noha az ukrán médiában is megközelítőleg százezerre becsülték az összegyűltek számát, elemzők rámutattak arra, hogy az eddigi vasárnapi nagygyűlések közül a mostanin volt a legkisebb a részvétel.
   

Az ellenzéki vezetők szónoklatai után zenészek és énekesek léptek a színpadra. A nagygyűlés nyugodtan zajlott.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?