Befejeződött az ajándékgyűjtés Galántán

<p>A napokban fejeződött be a Cipősdoboz akció, melynek keretében gyermekotthonokba és rászoruló családoknak gyűjtöttek ajándékokat.</p>

Harmadik alkalommal szervezték meg a gyűjtést. „Nagyon sok ajándék gyűlt össze. Nem számoltuk, de legalább hétszáz csomagot kaptunk. Ebben az évben nemcsak a Galántai és a Vágsellyei, hanem a Dunaszerdahelyi járásból is érkeztek csomagok, a szenci magyar gimnázium tanulói is bekapcsolódtak a gyűjtésbe” – tájékoztatta lapunkat Fodor Szilvia, a Pro Mached polgári társulás elnöke. Hozzátette, egyre több önkéntes csatlakozik a jótékonysági kezdeményezéshez. Az akciót a Bonita Polgári Társulással és a Via Novával együtt szervezték. Fodor Szilvia elmondta, a gyűjtést december elején hirdették meg, keddig várták a csomagokat. „Most osztályozzuk az ajándékokat, a héten eljuttatjuk őket a gyermekotthonokba” – folytatta Fodor Szilvia. Az ajándékokat a komáromi, a dunaszerdahelyi, a nagymegyeri, a gútai, az ifjúságfalvai, a jókai és a szeredi otthon lakói kapják meg. Néhány intézménybe már kiszállították a csomagokat. Karácsonyig a nehéz anyagi helyzetben lévő családokhoz is juttatnak ajándékokat. „A falvakban, ahol gyűjtöttünk, elkérjük a rászoruló családok listáját. A családok nagyon örülnek a segítségnek” – nyilatkozott a polgári társulás elnöke. Hozzátette, a legtöbb csomag Nagymácsédra kerül.

A községi hivatalokban, az alapiskolákban, a boltokban gyűjtötték a játékokat, könyveket, ruhákat, tartós élelmiszereket. Innen viszik tovább a rászorulóknak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?