Hadd tegyük a dolgunk! – Válasz Érsek Árpád és Gál Gábor nyílt levelére

<p>Pered község polgármestereként és mint törvénytisztelő polgár is tudatában vagyok annak a ténynek, hogy az önkormányzatok (törvény adta kereteik között) autonóm módon tevékenykednek.</p>

És ez így helyes. Községünk életébe történő „beavatkozásoknak” megvan a megfelelő, hivatalos érintkezési módja és formája. Finoman fogalmazva is érdekes, hogy néhányan községünk nevének visszaszerzéséből politikai tőkét akarnak kovácsolni, de úgy, hogy az alapkérdéseket és válaszokat nem ismerik.  Követ dobnak a vízbe és hangosan kiáltanak: kapjátok el, kapjátok el, mert elmerül. Aztán tudatában annak, hogy elmerült elmondják: hiszen mi figyelmeztettünk: elmerül, ha nem kapjátok el. Lassan eluralkodik rajtam az érzés, hogy olyannyira deformált világot élünk, amelyben egy miniszter, államtitkár, parlamenti képviselő vagy bürokrata elhiszi magáról, mindenek felett áll, és döntő szava van még abban is, ami nem is az ő feladata vagy jogköre. Ilyen önmeghatározásból fakadó felülrendeltségnek voltunk a tanúi a december 10-ei keltezésű nyílt levél kapcsán is. Pered Község Önkormányzata és lakosai már kétszer mondtak véleményt községünk nevéről. Két népszavazást bonyolított le a település, 1995-ben és 2012-ben. Sajnálatos tényként értelmezzük, hogy bár 2012-ben a parlamenti választások napján került sor a népszavazásra, előtte nem „volt eléggé érdekes” az ügyünk, közben az erről folyó közbeszéd már jóval előbb elkezdődött. Az akkori jobboldali kormánynak és a parlamenti képviselőknek, akkor és ott valós lehetőségük lett volna olyan jogszabályi módosításokat eszközölniük, mely rég megoldotta volna a kérdést. Hogy miért nem akkor tették, amikor a „kő az ő kezükben volt”, nem tisztem eldönteni. Az eső utáni köpönyeg már nem segítség. Ami községünk beadványát illeti, Pered Község Önkormányzata 2013. december 10-ei ülésén megszavazta, hogy élni fog a jogorvoslat intézményével és fellép a Szlovák Köztársaság Kormányának döntése ellen. A képviselő-testületi ülés összehívására még novemberben került sor.  Az általunk megbízott ügyvéd már hetek óta dolgozik a beadványon. A hatályos jogszabályok értelmében az SzK Legfelsőbb Bíróságához fordulhatunk beadványunkkal. Téves és valótlan ezért egy folyamatban lévő ügy kapcsán arra felszólítani önkormányzatunkat, hogy az SzK Alkotmánybíróságához forduljon (nem ártana ismerni az általam már említett hivatalos érintkezések módját ebben az esetben sem). Esetünkben a legfelsőbb bíróság kérheti ki az alkotmánybíróság véleményét.  Más kérdés, hogy egy demokratikusnak mondott országban a népakarattal ellentétes kormánydöntés ugyanolyan erkölcsi kérdés, mint a mindenki felett állás tévhite. Pered Község Önkormányzata és a saját nevemben is tisztelettel kérek mindenkit, hagyják, hogy úgy tehessük dolgunkat, ahogy egy autonóm módon működő önkormányzatban kell és illik. Mi nem önreklámot kívánunk folytatni, hanem polgáraink döntése mentén az ő érdekükben kívánunk eljárni.Borsányi Gyula, Pered polgármestere 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?