A szlovák közemlékezet (törés)vonalai

<p>A történelmi tudat nem feltétlenül csak elvont diskurzusok és közviták tárgya; a történelmi tudatról felmérést is lehet készíteni, hasonlóan a közvélemény-kutatásokhoz. A közemlékezet ilyen fajta számszerűsítése, az &bdquo;átlagember&rdquo; történelemről alkotott véleményének, tudásának a kutatása régóta része a társadalomtudományoknak.</p>

Ezekre a tapasztalatokra építve készült a Pozsonyi Magyar Intézet felmérése a szlovák történelmi tudatról, pontosabban a szlovák közvéleménynek a történelmi Magyarországhoz való viszonyulásáról. A kutatást professzionális szakmai partnerként a pozsonyi Focus Ügynökség végezte el, egy több mint 1000 fős, reprezentatív mintán, 2013 októberében. A válaszolók nemzetiségi bontása révén külön kapunk képet a szlovákiai magyar és szlovák gondolkodásról. Kinek szép a Felvidék?A szlovákok döntő többsége, mintegy kétharmada (68,2%) a magyar „Felvidék” kifejezés jelentését nem határozta meg, nem tudta definiálni a saját szavaival. Ez a fogalom ismertségének alacsony szintjét mutatja. A szlovákiai magyarok döntő többsége, mintegy 85%-a konkrét meghatározást adott a kifejezésre (például: Dél-Szlovákia, történelmi Felső-Magyarország, Felföld vagy egyszerűen mint „saját hazájuk”). Azok a szlovákok, akiknek a Felvidék mond valamit, főként negatívan viszonyulnak ehhez a kifejezéshez. Ehhez elég hasonló a „tót” kifejezés ismertsége a szlovákok közt: kétharmaduk (63,7 százalékuk) a szót lényegében nem ismeri (19,6% azonosítja a jelentését „szlovák”-ként, 3,8 százalék szerint a szlovákok sértő elnevezése, további 4 százalék szerint is valami sértő jelentéstartalmat hordoz, buta embert jelent). A történelmi Magyarország képeKülön kérdés vonatkozott arra, hogyan ítéletik meg, hogyan vélekednek egyes történelmi személyekről vagy korszakokról. Olyan személyekre és eseményekre kérdezett rá a kutatás, akik, illetve amelyek a szlovákok számára is ismertek lehetnek, a tankönyvek is foglalkoznak valük, vagy a közbeszédben, a „történelmi publicisztikában”, a szépirodalomban gyakrabban felbukkannak. A felmérés azt mutatja, hogy egyes események, mint például a tatárjárás és a mohácsi vész a szlovákok (és a szlovákiai magyarok) körében is viszonylag jól ismertek, és egyaránt negatívan értékelt események. A magyar és a szlovák értékelés nem mutat nagy különbséget Mátyás király esetében sem: őt mindkét nép meglehetősen pozitív személynek tartja. Különbséget mutat azonban azoknak a személyiségeknek a megítélése, akik valamelyik „nemzeti kánonnak” markánsan a részei: Szent Istvánt a magyarok 52 százaléka tartja pozitív személyiségnek, míg a szlovákoknak csak 26 százaléka. Ennek pont a fordítottja igaz Csák Máté megítélésében, akinek kiskirályságát a szlovák történelmi-irodalmi hagyomány a szlovák Felföld regionális megerősödésének a korszakaként tartja számon. Ő a szlovákok között jóval népszerűbb, mint a magyarok között (50% szemben a 29%-kal). Ki a magyar? – szlovák szemszögbőlSzlovák szemszögből a „mi a magyar, ki a magyar?” kérdés összetettebb, mint magyar szemszögből. A szlovák köztudat és terminológia ugyanis megkülönbözteti a Trianon előtti (uhorský) és az az utáni (maďarský) államiságot. Ennek megfelelően a történelmi személyiségek identitásának meghatározásában, megítélésében is élesebben elválhat azok „magyarországiként” (latinul „Hungarus”, szlovákul „uhorský”) vagy etnikai magyarként (maďarský) való azonosítása. A felmérés szerint például Mátyás király, aki a szlovák közemlékezetben is amolyan „nagy királyként” van jelen, a szlovákok 29 százaléka számára „Hungarus” (uhorský), 29 százalékuk szlováknak tartja, további egyharmaduk nem tudja besorolni a megadott kategóriák egyikébe sem. Magyarnak viszont mindössze 6 százalékuk tartja Mátyás királyt. Ezzel ellentétben Thököly Imrét, aki kuruc fejedelemként Felső-Magyarország meghatározó történelmi figurája volt a 17. században (és „tót fejedelemként” is emlegették a kortársak), a szlovákok döntő többsége magyarnak tartja, és csak mintegy 14 százalékuk tartja „Hungarusnak”. A kuruc korhoz a szlovák köztudat tehát – a felmérés alapján legalábbis úgy tűnik – magyar etnikai tartalmat társít. A 18. századi polihisztor, Bél Mátyás esetében fordított a helyzet: a magyar anya és szlovák apa gyermekeként született földrajztudóst a szlovákok 63 százaléka szlováknak tartja, és a rá igencsak jellemző Hungarus-tudattal, premodern magyarországi patriotizmussal mindössze 13 százalék társítja a személyét. Ki volt itt előbb?A felmérés rákérdezett arra is, vajon mióta élnek magyarok Szlovákia területén, és mióta beszélhetünk szlovák nemzetről. Ezek a kérdések a „ki volt itt előbb?” könnyen meddővé váló vitájához kapcsolódnak. A magyar történatírás „kvázi konszenzusa” szerint a morva időktől folytonos a szláv etnikai jelenlét a későbbi Felső-Magyarországon, de szlovák nemzetről a középkorban még nem beszélhetünk, mivel nincsen komoly jele a kollektív etnikai-regionális öntudat kialakulásának. A szláv önszerveződés a városokban már a középkorban is egyértelmű, de ez nem állt össze nemzettudattá, nemzeti vagy nyelvi programmá, egészen a 18. századig. A szlovák történészszakma (erős belső vitáik mellett) ezt nem kezeli ilyen eldöntött kérdésként. Viszont lényegében magyar–szlovák történészi konszenzus alakult ki abban, hogy már a honfoglaláskor kialakult a későbbi magyar településterület északi határa. Ami a felmérésből látszik: az „átlagember” tudása meglehetősen szórt. A magyarok megjelenését a mai Szlovákia területén a szlovákok több mint negyede a honfoglalás korára vagy az azt megelőző időre teszi, 15% a török korra, másik negyede viszont csak az Osztrák–Magyar Monarchia korszakára; sőt, további 7 százalék Trianon utánra. A válaszok alapján látható, hogy a magyarok őshonossága nem egyértelmű tény a szlovák közvélemény szemében. A képet egyébként tovább árnyalja, hogy a szlovákiai magyarok között is 19% azok aránya, akik a dualizmus korára vagy még későbbre teszik a magyarok megjelenését a mai Szlovákia területén. (Kétharmaduk viszont a honfoglalás korát, vagy még korábbi időszakot jelölt meg.) A szlovák nemzet létezésére külön kérdés vonatkozott: „Mióta beszélhetünk szlovák nemzetről?” A válaszok alapján úgy tűnik, a szlovák köztudat megosztott: 40% a morva időktől vagy még korábbról, az első szláv törzsi fejedelemségektől számítja a szlovák nemzet létezését, mintegy harmaduk viszont a modern nemzeti mozgalmak korszakától (19. század) vagy Csehszlovákia megalakulásától. (A további válaszadók vagy nem tudtak választani, vagy a magyar államalapításhoz, vagy a török korhoz kapcsolták a szlovák nemzet kezdetét.) Igazságos határok?Könnyen meddővé váló magyar–szlovák vita témája a trianoni határok „igazságosságának” kérdése: a magyar oldal etnikai érvelésével szemben a szlovák oldal tipikusan történelmi, földrajzi, stratégiai érveket hoz fel, vagy a Magyarországon maradt szlovákokkal argumentál. A felmérésben tudatosan leegyszerűsített kérdés vonatkozott erre: az 1920-as trianoni határt igazságosan vagy igazságtalanul húzták meg? A válaszok alapján a szlovákok negyede (26%) szerint húzták meg a határt igazságtalanul (a szlovákiai magyaroknál ez az arány 66%) és 44 százalék szerint igazságosan (szlovákiai magyarok: 14%). Az eltérés tehát nyilvánvaló, figyelembe véve azt a tényt is, hogy a megkérdezettek mintegy negyede a kérdésre nem tudott válaszolni. Szórt tudásA felmérés nemcsak a magyar és szlovák köztudat közötti különbségekre mutatott rá, hanem a szlovák közemlékezeten belüli törésvonalakra is. Feltárta, mennyire szórt lehet a tudás egyes témakörökben, és hogy bizonyos kérdésekre nincsenek kikristályosodott válaszok. Szlovák részről például az uhorský–maďarský különbségtétel láthatóan ösztönösebb, képlékenyebb és esetlegesebb, mintsem hogy a történelmi identitás erős jelenségeként tudjuk értékelni. (Ahhoz hasonló talán, hogy magyar közegben jól ismert Petőfi szlovák származása, de emiatt Petőfi identitása nem vált közéleti kérdéssé; szlovák származás passzív tényanyag, és nem identitásalkotó tényező.) A felmérés apropóját a pozsonyi Bibliotéka Könyvvásár adta, ahol a magyar vonatkozású programok a történelem köré épültek. Márai és Mikszáth szlovákra fordított művei mellett bemutatták Esterházy Péter új történelmi regényének szlovák fordítása (Egyszerű történet vessző száz oldal), Bolemant Éva Kempelen Farkasról és Garajszki Margit Bartókról írt mesekönyvét ugyancsak szlovák fordításban, és egy többnyelvű kötetet a besztercebányai születésű Hudecz László életéről. A szlovák–magyar kapcsolatokkal foglalkozó, Meghasadt múlt című tanulmánykötet második szlovák kiadását a szerkesztők – Kollai István, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója és Zahorán Csaba, az intézet történész munkatársa – mutatták be, és beszámoltak a felmérés legfőbb eredményeiről is. (Forrás: Pozsonyi Magyar Intézet)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?