10-15 évre is bevarrhatják a hanggránáttal széket robbantó futballhuligánt

Pozsony |

<p>Elfogta a rendőrség azt a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy augusztus 18-án, az ŠK Slovan Bratislava&ndash;MFK Ružomberok bajnoki labdarúgó-mérkőzésen hanggránátot dobott a vendégszektorba.&nbsp;</p>

A robbanástól tízen megsérültek, köztük két gyermek, egy nyolcéves kislány, és egy 13 éves fiú is. A rendőrség a 20 éves Tomáš P. ellen közveszélyokozás gyanújával indított eljárást, amelyért tíztől tizenöt évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Az elkövető beismerte a bűncselekmény elkövetését – erősítette meg Faragó Csaba pozsonyi kerületi rendőrfőkapitány. Az elkövető önként jelentkezett a rendőrségen ügyvédje társaságában, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy ő az egyik főgyanúsított. Jelenleg vizsgálati fogságban van.  A rendőrség kiterjedt nyomozást végzett, 11 károsultat és 96 tanút hallgatott ki, mire eljutottak az elkövetőhöz. A pozsonyi Slovan tegnap sajtótájékoztatót tartott az ügyben. Megtudtuk, hogy az égszínkékek vezetői már a robbanás másnapján meglátogatták a károsultakat a kórházban, és a klub nevében elnézést kértek tőlük. A robbanásnál megsérült Mäsiarová asszony a családjával a Slovan költségére megtekintette a Barcelona egyik bajnokiját. A pozsonyi klub egyúttal mindenkit, aki a rózsahegyi vendégszektorban ült az ominózus meccsen, meghívott egy vacsorára a zsolnai Szlovákia–Bosznia-Hercegovina vb-selejtező előtt. Arról már nem a Slovan tehet, hogy mivel a bosnyákok kivásárolták a belépőket, a rózsahegyi drukkerek nem mentek el Zsolnára. „Örülünk, hogy elfogták a gyanúsítottat, de mi sem tudunk többet róla, mint amit a rendőrfőkapitány közölt. Csak a nyomozás lezárása után értesítenek bennünket. Kezdettől fogva minden tekintetben együttműködtünk a rendőrséggel, amelynek azonnal átadtuk a kamerarendszer által rögzített felvételeket – jelentette ki Zdeno Roman, a Slovan technikai igazgatója. – A belügyi szervek kétszer a stadionunkban rekonstruálták az esetet. Azóta megszigorítottuk a drukkerek ellenőrzését, akik belátták, szükségek az intézkedések, hogy ilyen súlyos incidensre többé ne kerüljön sor.” Tomáš Straka PR-igazgató szerint a gyanúsított nem tagja a Slovan fanklubjának: „A Belasá šlachta szurkolói csoport vezetői átnézték a teljes listát, és nem találtak ilyen kezdőbetűjű és korú személyt a tagok között. A régi névsort is átvizsgáltam, amikor még én voltam az elnök, és 1500 tagunk volt, ám abban sem illik senkire a leírás.” A Slovan a robbantás másnapján 5000 eurós jutalmat ígért a nyomravezetőnek. „Nagyon sokan jelentkeztek, ám egyikük sem tudott konkrét információval szolgálni a tettest illetően. Ráadásul a nyomravezetőnek a bíróságon is tanúskodnia kellett volna. Végül senki nem kapta meg a jutalmat” – fejezte be Zdeno Roman.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?