Bonyolult parkolás a kórháznál

Dunaszerdahely |

<div>Az elmúlt másfél hétben próbaüzemben működött a dunaszerdahelyi kórház parkolója, de sok bosszúságot okozott a kórházba látogatóknak.</div><div>&nbsp;</div>

„Tegnap indult el a rendszer, a parkolót felügyeli a társaság munkatársa, aki a fennakadásoknál segíti a kórházba látogatókat” – mondta Horváth Zoltán, a kórház igazgatója. Kérdésünkre, hogy történhetett meg, hogy senki nem volt ott a parkolót üzemeltető társaságtól délelőtt, a kórházigazgató annyit mondott, vélhetően éppen nem tartózkodott a helyén. „A napokban továbbra is ott lesz a parkoló munkatársa, és mi is megpróbáljuk megerősíteni a szolgálatot a portán – nyilatkozta a kórház igazgatója. – Minden rendszer működésében vannak hibák. Én nagyon örülök, hogy ekkora figyelmet kap a parkolási rendszer indulása a használók körében, és annak is, hogy a rosszul működő dolgokról rögtön tudomást szerzünk, és rövid időn belül tudjuk orvosolni” – fejtette ki véleményét Horváth Zoltán.
 Csicsai Gábor parlamenti képviselő is a kórháznál járt tegnap délelőtt, és rossz tapasztalatokat szerzett a parkolással. „Jómagam sem vettem észre a táblákat, de utána tüzetesen megnéztem mindent. Igaz ugyan, hogy az A sávot jelző információs jelek ki vannak téve, de nagyon rosszul láthatók, enyhén bújtatva, nehezen észrevehetően elhelyezve” – mondta Csicsai Gábor.
 Elmondta, közel 15–20 ember vette körül a parkolóban levő tájékoztató berendezést, ugyanamiatt a probléma miatt, mint ő: ők sem vették észre a táblát, szintén nincs jegyük, és így nem tudták megfizetni a parkolási díjat.Az elmúlt hónapok folyamán a kórház előtt új parkolóhelyeket létesítettek, az igazgatóság épülete mellett pedig felújították a meglévő parkolót: így több mint 200 új, ám fizetős parkolóhelyet létesítettek. A kórház épületének másik oldalán 50 ingyenes parkolóhely található. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?