XVI. Benedeket és Bergoglio bíborost is lehallgatták

Róma |

<p>A volt egyházfőt és az utódját, Ferenc pápát megválasztó konklávé bíborosait is lehallgatta az amerikai titkosszolgálat - értesült erről a Panorama olasz politikai napilap.</p>

Az Olaszországban 2012 decembere és 2013 januárja között lehallgatott több mint 46 millió telefonhívás között voltak azok is, amelyek a Vatikánból indultak vagy oda érkeztek. Az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal (NSA) figyelte a Rómában levő pápai intézményekben megforduló bíborosokat is a Panorama tudomása szerint.      A csütörtökön megjelenő hetilap az online oldalán (panoráma.it) közölt előzetest az általa szerzett információkból. Ezek szerint lehallgatták a 2005-ben pápává választott és 2013 februárjában lemondott XVI. Benedeket és a Vatikán más vezetőit is, közöttük Ernst von Freyberget, az IOR vatikáni bank februárban kinevezett elnökét. A vatikáni hívásokat az NSA négy kategóriába (vezetői szándék, külpolitika, pénzügy, emberi jogok) osztályozta. A lehallgatási központ állítólag az Egyesült Államok római nagykövetségén volt.          A Panorama úgy tudja, az NSA 2005-től lehallgatta Jorge Mario Bergogliót, Buenos Aires érsekét, aki az abban az évben tartott pápaválasztó konklávén Joseph Ratzinger után a második legtöbb szavazatot kapott pápajelölt volt. Bergogliót állítólag akkor is lehallgatták, amikor az idén márciusban tartott konklávéra Rómába érkezett és az egyik egyházi vendégházban szállt meg, mielőtt a pápaválasztásra beköltözött volna a vatikáni Szent Márta-házba. A konklávé alatt a Vatikán területét telefonon és interneten is elzárták a külvilágtól, legalábbis ott, ahol a pápaválasztó bíborosok tartózkodtak.     Federico Lombardi szentszéki szóvivő mindezt úgy kommentálta, hogy a Vatikán nem értesült a lehallgatásról, és az ügy a Vatikánban “nem kelt aggodalmat”. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?