Egyelőre helyén marad a gútai nyugdíjasotthon igazgatója

Gúta |

<p>Egyelőre a helyén marad Kulich László, az idősek otthona és nyugdíjasok napközi otthonának igazgatója. Esetleges leváltása azért került terítékre, mert az önkormányzat szociális bizottsága július 24-i ülésén bizalmatlanságot szavazott vele szemben és javasolta visszahívását.</p>

A hatályos törvények értelmében azonban leváltására csak a polgármester tehet javaslatot, amiről aztán a testület szavaz. A hétfői ülésen viszont Horváth Árpád polgármester nem nyújtott be ilyen indítványt; az ügy azonban nem zárult le. A szociális bizottság ülését követően felforrósodott a hangulat a városban, a polgármester szavai szerint „rossz irányt vettek a dolgok” és „emocionális háború” alakult ki. A bizottság több kifogást megfogalmazott az igazgató munkájával kapcsolatban: ezek egyrészt a napközi otthon szerintük nem megfelelő menedzselésére, másrészt az idősek otthonában a belső dokumentáció vezetésében tapasztalt hiányosságokra, a fekvő betegek nem megfelelő ellátására, továbbá az igazgató megnyilvánulásaiban szerintük tapasztalható szociális érzékenység hiányára mutattak rá. Ezt követően az otthon dolgozói és lakói 82 aláírást tartalmazó petíciót juttattak el a város vezetéséhez, amelyben az igazgató leváltása ellen tiltakoztak. Kulich László pedig ajánlott levelet küldött a városi képviselőkhöz, amelyben igyekezett cáfolni a szociális bizottságban a munkájával kapcsolatban megfogalmazott kifogásokat. Horváth Árpád a testületi ülésen elmondta: mindezen előzmények után személyesen tájékozódott az otthonban, négyszemközt beszélgetett a fekvő betegekkel és a többi gondozottakkal is – volt, aki védelmébe vette az igazgatót, volt, aki bírálta –, ellenőrizte a konyhákat, a raktárhelyiségeket, és nem tapasztalt különösebb hiányosságokat. A polgármester úgy vélte, elhamarkodott lenne döntést hozni az igazgató sorsáról, és független szakbizottság felállítását javasolta, amelynek városi képviselő, az otthon dolgozója, a városi hivatal alkalmazottja, valamint egy külső szakember lenne a tagja. Felmérnék az otthonban uralkodó állapotokat, és a megyében működő más, hasonló intézménnyel is összehasonlítanák azokat. Több képviselő úgy vélte, ha egyszer a szociális bizottság – amelynek tagjai huzamosabb ideje foglalkoznak a kérdéssel – bizalmatlanságot szavazott az igazgatónak, le kellene váltani, nem pedig újabb bizottságot létrehozni. Varga László, a szociális bizottság tagja megjegyezte, Kulich Lászlónak ezek után önként kellene távoznia posztjáról. Kulich egyebek mellett azzal védekezett, hogy a képviselők a testületi ülés előző napirendi pontjában egyhangúlag jóváhagyták az általa vezetett intézmény első féléves gazdálkodását, senkinek nem volt kifogása. Viola Miklós, a szociális bizottság elnöke ismételten hangsúlyozta, az igazgató szociális érzékenységével és emberi hozzáállásával van a legnagyobb probléma. Az igazgató magabiztossága pedig többek szerint abból is adódik, hogy határozatlan időre szól a kinevezése, nem kell négyévente pályázaton megmérettetni magát, mint például az iskolaigazgatóknak. A képviselők végül elutasították a polgármester javaslatát egy újabb szakbizottság kinevezésére. Ugyanakkor megbízták a főellenőrt egy kiterjedt ellenőrzés lefolytatásával, ami viszont elsősorban a gazdálkodást hivatott vizsgálni, nem pedig az ott uralkodó emberi viszonyokat és az ellátás színvonalát. Horváth Árpád éppen ezért saját hatáskörből adódóan mégis létrehoz egy független szakbizottságot, és elmondása szerint ő maga is további ellenőrzéseket végez az otthonban. „Az ügynek tehát lesz még folytatása, de az eddigi információk alapján nem tudtam nyugodt szívvel benyújtani az igazgató visszahívására vonatkozó javaslatot” – tette hozzá.     
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?