A főiskola kirúgta a smeres képviselőt

Pozsony |

<p>A diószegi magánfőiskola elbocsátotta rektorát, a kormánypárti képviselő Mojmír Mamojkát. Az ok: Mamojka nem tartotta be az intézmény igazgatótanácsának utasításait, valamint az Akkreditációs Bizottság ajánlásait. A képviselő másként látja a helyzetet.</p>

A Smenek azt nyilatkozta: szerinte neki és a főiskola tulajdonosának más elképzelései voltak a személyzeti kérdésekben s a törvények betartását illetően.

Mamojka professzorként évek óta garantálta a főiskola jogi szakát (ez az ottani „húzóágazat”), idén márciustól vezette a furcsa hátterű és kétes színvonalú intézményt. A Diószegi Főiskola 2005-ben alakult, tulajdonosa egy azerbajdzsáni vállalkozók által irányított cég. Az igazgatótanácsot Dzsalal Gaszimov, szlovák állampolgárságú azeri professzor–vállalkozó vezeti. Ő hazája tiszteletbeli konzulja, fia idén januárban, a pozsonyi Vigadóban tartott nagyszabású lagziján többek között Rudolf Schuster volt államfő is megjelent.
A főiskola többek között arról vált ismertté, hogy tanárainak nagy része más egyetemeken is tanított. Mamojka szintén a „repülő professzorok” közé tartozott, amellett, hogy Diószegen oktatott, a pozsonyi Komenský Egyetem Jogi Karán is vezetett tárgyakat. A leváltása után megbízott rektornak kinevezett Miroslav Daniš (eddig rektor-helyettes volt) is két helyen oktat: Pozsonyban az egyetemes történelem tanszékének vezetője, ezzel párhuzamosan Diószegen a jogtörténeti tanszéket vezette – úgy, hogy soha jogtörténettel nem foglalkozott, az orosz középkori történelem a szakterülete.

A főiskolának „érdekes” végzősei is voltak. Itt szerzett diplomát Dobroslav Trnka volt főügyész fia is. S abban az időben, amikor Trnka vezette a Főügyészséget, vették fel Mamojka lányát az ügyészségre. A képviselő és a volt főügyész is tagadja, hogy egymást segítették volna. Azt viszont elismerik, hogy jó viszonyban vannak. Szintén Diószegen szerzett jogi diplomát Juraj Ondrejčák, vagyis Piťo, az ismert állítólagos pozsonyi maffiavezér. Piťo jelenleg vizsgálati fogságban van, pere nyáron kezdődött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?