Indexen az Új Szó

Pozsony |

<p>Magyar országgyűlési közvetítés Pozsonyból. Az Index ma szerkesztőségünkből kommentálja a budapesti eseményeket.</p>

Az Index stábja ma az Új Szó szerkesztőségéből közvetíti a magyar Országgyűlés ülését. „Színesíteni akarjuk a parlamenti közvetítéseket. Az utóbbi hetekben mindig valamilyen külső helyszínről jelentkezünk” – mondta lapunknak Joób Sándor, a hírportál kiküldött tudósítója. Múlt héten az állatkertben jártak, ott az állatok reakcióit figyelték – laptopon mutatták nekik a közvetítést. „Két héttel ezelőtt a rákosrendezői pályaudvar melletti kocsmában néztük az ott iszogató emberekkel, ők kommentálták az ülésen látottakat” – tette hozzá a tudósító.
A mai kihelyezett közvetítés terepéül azért választották Pozsonyt, mert a múlt héten „szórakoztató” ülést produkáltak a szlovák képviselők. „Olvastunk és írtunk is a szlovák parlamentben történt verekedésről. Ilyen még a magyar Országgyűlésben nem volt, így eljöttünk – mondta Joób Sándor. – Most azt az itteni kollégákkal szeretnénk nézni az ülést. Hasonlítsák össze a szlovák és a magyar parlament ülését, melyik izgalmasabb, érdekesebb.”

Azt még nem tudják, legközelebb honnan jelentkeznek. „Ez mindig az adott ülés előtt pár nappal dől el, az aktuális események fényében” – tette hozzá az indexes tudósító. A tudósítás itt tekinthető meg:

http://index.hu/belfold/2013/09/23/parlament_pp/
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?