Elkerülik Szlovákiát a nemzetközi vonatok?

Pozsony. |

<p>Fennáll a veszélye, hogy a Berlinből Budapest irányába közlekedő nemzetközi gyorsvonatok a jövőben elkerülik Szlovákiát, állítja Farkas Iván.&nbsp;</p>

Az MKP gazdasági alelnöke úgy értesült, hogy a 2014 decemberétől megváltozó európai személyszállítási forgalom eredményeképp már nem Érsekújváron és Párkányon, hanem Győrön keresztül közlekednének az EC-vonatok Budapestre, ez pedig komoly érvágást jelentene a szóban forgó régiónak.
 
„Vasúti középvezetői szintről jutott el hozzám az információ” – magyarázta kérdésünkre Farkas. Értesüléseit egyelőre senki nem támasztotta alá. A közlekedési minisztérium semmi ilyesmit nem tervez, írta lapunknak küldött válaszában Martin Kóňa, a tárca szóvivője. „Épp ellenkezőleg. Stratégiai cél, hogy megőrizzük ezeknek a vonatoknak a jelenlegi útvonalát Szlovákia területén” – szögezte le a szóvivő.

Érsek Árpád volt közlekedési államtitkár szintén nem tud az állítólagos változásról. „Utánakérdeztem a minisztériumban, de nem hallottak semmi ilyesmiről” – jegyezte meg a Híd képviselője, hozzátéve: feleslegesen riogatják az embereket ilyen és hasonló félinformációkkal. Az MKP alelnökének viszont éppen az volt a célja, hogy az érintett szervek állást foglaljanak az ügyben. „Én lennék a legboldogabb, ha a hivatalos illetékesek közül ezt valaki megcáfolná” – tette hozzá Farkas.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?