Levágták a katonai rendőrt a helikopterről?

Pozsony |

<p>Azért zuhant le gyakorlat közben múlt héten a tegnap eltemetett 40 éves katonai rendőr, Ľubomír Igaz, mert elvágták a kötelét. A Sme című napilapnak ezt két egymástól független, a biztonsági szférában járatos forrás erősítette meg.</p>

A napilap értesülése szerint a Mi-17 típusú helikopterben a két pilótát és a fedélzeti technikust leszámítva 13-an ültek, a gép két oldalán, hogy az ki legyen egyensúlyozva. A fedélzeti technikus a sisakba épített adó-vevőn keresztül kommunikált a pilótákkal. A gyakorlat során hiba keletkezett, kiesett a gép rendszere, előbb az elektronikus, aztán a hidraulikus rendszer mondta fel a szolgálatot. A gép a műszaki hiba miatt elvesztette stabilitását és irányíthatóságát, és lezuhanhatott volna, 16 emberrel a fedélzetét. Ezért dönthettek a katona kötelének elvágása mellett. "A pilótáknak ilyen helyzetben nincs sok választásuk, a standardok egyértelműen leírják, mit kell tenni ilyen helyzetben" – mondta a Smenek az egyik forrás.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?