Egy fizikus, aki lokálpatrióta is

<p>A negyvenes éveinek derekán járó fizikus mérnök nem egyszerűen a Mohi Atomerőmű balesetelhárítási központjának rendszergazdája, hanem egyéni életformájával, személyiségével alakítója is&nbsp;Léva és a szűkebb régió helytörténetének.</p>

Müller Péter fizikus mérnök és helytörténész. Elnökségi tagja a becsben álló helyi Reviczky Társulásnak és gyakorló hívőként 2012 óta a Lévai Szent László Kör elnöke is. Vele beszélgettünk. Mérnök úr, közismerten jól hangzó neve van. Összetévesztették már a jeles íróval?Igen, például egy éjszakai tévébeszélgetés kapcsán. Oda természetesen a híres Müller Péter volt hivatalos, én meg csak a lévai vagyok. Hivatását tekintve ön viszont az „atomlobbi” tagja. Nyilván tudja, hogy az atomenergiával kapcsolatosan meglehetősen ellentétes indulatok szoktak összecsapni. Mit nehezebb hűteni: a reaktorokat vagy az ellenzők fejét?Hát ez körmönfont kérdés. Nekünk természetesen minden körülmény között a reaktorokat kell hűtenünk. De éppen úgy igaz, hogy az atomenergiának rengeteg ellenzője akad. Ezért nagyon sok múlik a vonatkozó információk mennyiségén és érthetőségén. Mert az emberek általában csak attól félnek komolyabban, amiről keveset tudnak. Egyebek között ezért fontos az is, hogy az ifjúság nálunk egy-egy ismeretterjesztő látogatás keretében már iskolás korában eljusson a jászlói vagy a mohi atomerőműbe, hadd lássa magát az üzemeltetést annak biztonságos valóságában. A teljes interjút a keddi Új Szóban olvashatják! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?