Tito özvegye nem válna meg düledező belgrádi villájától

Belgrád |

<p>Elutasította a kormány által felajánlott lakást, és vissza akar költözni düledező villájába Jovanka Broz, Josip Broz Tito néhai jugoszláv elnök özvegye - írta a hétvégén a Danas szerb napilap.</p>

A 89 éves Brozt augusztus végén válságos állapotban szállították kórházba, de állítólag állapota javul, és orvosai szerint két héten belül hazaengedhetik. Az ugyanakkor egyelőre nem világos, hogy pontosan hova, mivel jelenlegi lakhelye a hatóságok szerint nem alkalmas a visszaköltözésre.     Az asszony a néhai Jugoszlávia mindenható ura, Tito 1980-as halála óta visszavonulva, gyakorlatilag házi őrizetben élt egy villában Belgrád előkelő negyedében, Dedinjében. A villán Broz beköltözése óta nem végeztek semmiféle karbantartást vagy felújítást, és mára beázik, omladoznak falai, ráadásul fűtés sincs a házban.     Rasim Ljajic miniszterelnök-helyettes szerint a villa átfogó renoválásra szorul, addig pedig átmeneti lakást ajánlott fel Broznak. Az özvegy viszont nem akarja elhagyni a villát annak rossz állapota ellenére sem.     Jovanka Broz 1952-ben ment férjez Titóhoz, és a politikus haláláig, 1980-ig volt a társa. Tito halála után államosították vagyontárgyait, 2006-ig nem volt sem saját jogú, sem özvegyi nyugdíja, gyakorlatilag szociális segélyen élt. Személyazonosságát igazoló iratokat is csak 2009-ben kapott újra.     Rossz életkörülményei akkor kezdtek jobbra fordulni, amikor Ivica Dacic akkori belügyminiszter - jelenlegi kormányfő - 2006-ban meglátogatta, és helyzetének javítását ígérte.     Tito feleségeként Jovanka a Délnyugat-Balkán számos történelmi jelentőségű eseményének volt közvetlen szemtanúja, ezért a szerbiai tömegtájékoztatás, de más volt jugoszláv tagállamok médiája is nyomon követte sorsát. A vele történtek nagy médiaérdeklődést váltottak ki, jóllehet ő maga csak ritkán jelent meg a kamerák előtt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?