Elhunyt Ray Dolby, a mozihangzás forradalmasítója

Portland |

<p>Elhunyt Ray Dolby amerikai feltaláló, az audiofelvétel fejlesztésének úttörője, a Dolby Laboratories alapítója, akinek nevét a Dolby-hangrendszer kifejlesztőjeként ismeri a világ.</p>

A házi hangrendszerek és a mozihangzás forradalmasítójaként munkásságát Oscar-, Grammy- és Emmy-díjjal ismerték el. Az utóbbi években Alzheimer-kórral küzdő Dolbynál júliusban leukémiát is megállapítottak az orvosok. Az általa alapított Dolby Laboratories bejelentése szerint 80 esztendős korában, csütörtökön San Franciscó-i otthonában hunyt el.    "Szíve mélyén mérnök volt, de a technológia fejlesztésében elért eredményei alapvetően a zene és a művészetek szeretetéből fakadtak" - emlékezett rá egyik fia, Tom Dolby.    Dolby az oregoni Portlandben született és San Francisco környékén nőtt fel. Pályafutását az audio- és vizuális felvételek terén kezdte azzal, hogy még diákként az ötvenes években segített kifejleszteni egy videokazettás felvevőrendszert az Ampex Corporationnél.    A Stanford Egyetemen végzett, de doktori fokozatát Cambridge-ben szerezte meg, és 1965-ben Londonban hozta létre a Dolby Laboratories vállalatot. A cég azzal vívott ki elismerést, hogy kiszűrte a háttérzajt a hangfelvételeknél és megalkotta a surround-hangzást. Dolby hamarosan az audiotechnológia vezető iparági szereplője lett, mintegy ötven találmányát jegyezték be az Egyesült Államokban.    Dolby 1976-ban San Franciscóba telepítette át vállalatát. Az Oscar-díjat, amellyel a moziszakma a filmművészethez való hozzájárulását ismerte el, 1989-ben kapta cégének vezetőjével, Ioan Allennel megosztva.    A zenei világ Oscarját, a Grammyt 1995-ben vehette át, a televíziózás legfontosabb amerikai díját, az Emmyt 1985-ben és 2005-ben is elnyerte. Bill Clinton elnök a National Medal of Technology állami kitüntetést adományozta neki, beiktatták az amerikai feltalálók előtt tisztelgő hírességek csarnokába, és a brit Királyi Mérnöki Akadémia is tagjai közé fogadta. Tavaly az színházépületet, ahol évente átadják az Amerikai Filmakadémia díjait, Dolby Theatre névre keresztelték át.    "Raynek sikerült elérnie, hogy álmai munkáját végezhesse. Pontosan azzal foglalkozott, amivel akart, úgy alakíthatta, ahogy akarta és munkájával nagyon sok jót tett a mozi- és zeneszerető közönségnek. Közben pedig egy nagyon sikeres vállalatot is felépített" - méltatta felesége, Dagmar Dolby, aki 47 éven át volt házastársa.    Dolby és felesége filantrópként is közismert volt, számos ügyet és szervezetet felkaroltak. Segítségükkel nyílt meg a San Franciscó-i Egyetem Őssejtközpontjában egy regenerációs gyógyászati épület, valamint az Agy Egészségügyi Központ a California Pacific Medical Centerben. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?