Szociális ösztöndíj egyetemistáknak

Pozsony |

<p>Drága mulatság a főiskola, főleg a szegényebb családok számára jelent komoly terhet, ezért a középiskolásokhoz hasonlóan a felsőoktatási intézmények diákjai is kérhetnek állami támogatást.</p>

Főiskolai szociális ösztöndíjért folyamodhat minden olyan diák, aki szlovákiai székhelyű felsősoktatási intézményben tanul, és Szlovákiában állandó lakhellyel rendelkezik. A támogatás megítélésének feltételeit mindig az oktatási minisztérium határozza meg, és ez minden főiskolán egyforma. A legfontosabb szempont az igénylő családjának az anyagi helyzete, hogy anyagi szükséghelyzetben van-e, illetve milyen a család összbevétele, és az egy főre jutó havi jövedelem mennyire közelíti meg a létminimum aktuális összegét. A másik fontos kritérium, hogy az iskola milyen messze van az igénylő lakhelyétől, mert ha túl messze van, akkor magasabb útiköltséggel kell számolni, ha pedig napi szinten nem lehet bejárni, kollégiumot vagy albérletet kell biztosítani, ami ugyancsak pénzbe kerül. Az ösztöndíjat havonta fizetik, s közvetlenül az igénylő diák számlájára utalják át – attól a naptól kezdve, amikor a támogatást jóváhagyják. Utólag az állam nem fizet semmit, visszamenőleg nem lehet kérni a juttatást. A legalacsonyabb jóváhagyható összeg 10 euró. Ha az oktatási intézmény és a kérelmező lakhelye közötti távolság 30 km-nél kisebb, legfeljebb 230 eurót hagyhatnak jóvá. Ha az iskola a diák lakhelyétől 30 km-nél messzebb van, a megítélhető összeg felső határa 275 euró. Szociális ösztöndíjat csak nappali tagozatos, első diplomájukat szerző és legfeljebb mesterképzésben (Mgr.) tanuló egyetemisták kaphatnak, a doktori (PhD.) képzést szociális ösztöndíjjal már nem támogatja az állam. A támogatásnak nem feltétele a szlovák állampolgárság, igényelhetik külföldi, Szlovákiában tanuló diákok is, de csak abban az esetben, ha állandó szlovákiai lakhellyel rendelkeznek. Az ösztöndíj csak a képzés hivatalos idejére jár, ha három éves, akkor három évig, ha négy akkor négyig. Évismétlés esetén a meghatározott időn túli képzési időben már nem jár ösztöndíj. A tanulmányok megszakítása azonban nem hosszabbítja a képzés idejét, igaz, amíg tart a megszakítás, nem jár ösztöndíj. A szociális ösztöndíjhoz szükséges leggyakoribb igazolások Szociális ösztöndíj alapvetően annak jár, aki rossz szociális körülmények között él, ezért dokumentálni kell a támogatást igénylő személlyel közösen elbírált személyek helyzetét és bevételeit. Az ügyintézés diákonként változik, a személyes konzultáció alapján a konkrét felsősoktatási kar tanulmányi referense mondja meg, a kérvényhez pontosan milyen igazolásokat kell mellékelni. Fontos a dátumok betartása: aki a megadott határidő után adja le a kért iratot, leállíthatják az ösztöndíjkérvény elbírálását. Később ugyan újra kérheti, de a támogatást is csak későbbi dátummal hagyhatják jóvá. Igazolás a bevételrőlA bevételekről szóló igazolásokat két csoportra oszthatjuk aszerint, hogy a közösen elbírált személyek előző évi vagy jelenlegi jövedelmét igazolják. Általánosságban elmondható, hogy az előző évi összjövedelmet szokták figyelembe venni. Ha viszont a közösen elbírált személy munkanélküli, anyagi szükséghelyzetéből kifolyólag szociális segélyt kap, hosszabb ideje betegszabadságon van, meghalt, akkor a jelenlegi bevételt kell dokumentálni. Alkalmazott esetében a munkaadó ad igazolást, a vállalkozók az adóhivataltól kérhetnek igazolást. A Szociális Biztosító igazolja a táppénz, a gyes, a gondozási támogatás, a nyugdíj összegét, illetve azt, hogy az előző évben kapott-e munkanélküli-segélyt. A munkaügyi hivatal igazolja, hogy a közösen elbírált személyek meddig szerepeltek a munkanélküliek jegyzékében, kaptak-e szociális segélyt és családi pótlékot. A családi háttér igazolásaaz utolsó jogerős bírósági döntés arról, hogy a szülőnek eltartási kötelezettsége van az ösztöndíjat igénylő személlyel és eltartott testvéreivel szemben (a szülők tartásdíjról szóló megállapodását a bíróságnak jóvá kell hagynia)ha az igénylőt 18 éves kora előtt nevelőszülőknél helyezték el, az erről szóló bírósági döntés fénymásolataválásról szóló határozata nős/férjezett pályázó esetében a házassági anyakönyvi kivonat fénymásolatasúlyosan egészségkárosodott személy esetében az egészségkárosult-igazolvány (ŤZP-igazolvány) fénymásolataigazolás az összes közösen elbírált személy állandó lakhelyéről (a városi/községi hivatal állítja ki)igazolás az állandó lakhely és az iskola székhelye közötti legrövidebb útvonalról (a közlekedési vállalat állítja ki)igazolás arról, hogy az igénylő testvére óvodába, alap-, közép- vagy felsőoktatási intézménybe jára kérvényezőnek, aki korábban már tanult vagy most is tanul egy másik főiskolán, igazolnia kell, hogy ott kap/kapott-e szociális ösztöndíjat (két iskoláról is folyósíthatják egyszerre)becsületbeli nyilatkozat arról, hogy a szüleitől nem kap anyagi támogatást (az aláírást hitelesíttetnie kell)  Néhány példa ösztöndíjigénylőknek Tanulmányi program módosításaPéter két évig a gépészeti karon tanult, kapott szociális ösztöndíjat. Később tudatosította, hogy inkább humán irányzaton szeretné képezni magát, ezért befejezte tanulmányait a műszaki egyetemen, jelentkezett a bölcsészkarra. Az első két évben nem jogosult ösztöndíjra, csak a harmadik évfolyamban válik ismét azzá. Ha a gépészeti karon nem igényelt volna támogatást, a bölcsészkaron az első évfolyamtól kezdve kaphatott volna. József két évig tanult a gépészeti karon, itt az első évfolyam első szemeszterében szociális ösztöndíjat kapott. Két év után befejezte tanulmányait, jelentkezett a pedagógiai karra. Egy évig nem jogosult ösztöndíjra, mert a gépészeti karon ugyan csak 1 szemeszter alatt folyósították számára, mégis ugyanúgy számítják, mintha egész évben kapott volna. József újból csak a második évfolyamban válik jogosulttá. A másoddiplomaÉva elvégzett egy egyetemet, minden vizsgáját időben teljesítette, nem ismételt évfolyamot, nem szakította meg tanulmányait, megszerezte a Mgr. címet. Úgy döntött, másoddiplomát szerez, ezúttal újságírói szakot választott. Az első diplomájának megszerzése idején ösztöndíjban részesült, így bízott benne, hogy újra kap majd támogatást. Mivel azonban már van egy diplomája, függetlenül a szociális és anyagi helyzetétől, attól, hogy az újságírást első- vagy másodfokú képzés keretében tanulja-e, már nem jogosult ösztöndíjra.Nem lakik a szüleivel, egyedül tartja el magát Katalin már nem él a szüleivel, anyagilag nem támogatják őt, állandó lakhelyük is különbözik. Abban bízik, a szociális ösztöndíj kiszámításakor egyedülálló személyként fogják elbírálni, és esetében nem a legközelebbi hozzátartozók, azaz a közösen elbírált személyek egy főre jutó jövedelmét veszik majd alapul. Ha ugyanis egyedülállóként kezelik, magasabb összegre számíthat. Ehhez viszont nem elég csak azt igazolnia, hogy különbözik az állandó lakhelyük (a magasabb ösztöndíj reményében ugyanis ideiglenesen mások is átjelentkezhetnek egy távolabbi címre, pl. a nagymamához). Ahhoz, hogy valakit egyedülálló személyként bíráljanak el, szüksége van egy igazolásra, amelyben a községi hivatal igazolja, hogy nem él együtt a szüleivel, és egy közjegyző által hitelesített becsületbeli nyilatkozatottal kell igazolnia azt, hogy a szülők anyagilag nem támogatják. Szükség van tulajdonlapra vagy bérleti szerződésre – attól függően, hol lakik. Ugyancsak igazolni kell, hogy van rendszeres, a havi rezsiköltségeket fedező bevétele. A közösen elbírált személyek (családtagok) figyelembe vett bevételei:rendes munkaszerződés, brigádmunka vagy szerződéses megállapodás alapján szerzett bevételvállalkozás nyereségetartásdíjminden nyugdíjtípus, munkanélküli-segély, táppénzszociális segélyek – kivéve az egyszeri rendkívüli támogatásokatgyermekgondozási segélyajándékok és örökségingatlan eladásából származó bevétela munkaadó által térített bizonyos költségek (pl. külföldi munkavégzés esetén)a munkaadó által folyósított bérpótléka családi vagyonból származó egyéb bevétel (pl. haszonbér). A közösen elbírált személyek be nem számított bevételei:családi pótlékegyszeri rendkívüli állami támogatások (pl. temetésre, a gyermek megszületésekor járó egyszeri hozzájárulás, az ikrek születésekor adható támogatás)a súlyosan egészségkárosodott személy gondozásáért járó hozzájárulásaz anyagi szükséghelyzetben lévőknek nyújtott egyszeri támogatásösztöndíjadóbónusza súlyosan egészségkárosodott személyeknek járó támogatása község által nyújtott anyagi segítségaz alkalmi munkából származó rendszertelen bevétel, mely összege évente nem lépi túl a létminimum kétszereséta munkakereső munkanélkülieknek nyújtott útiköltség-támogatása valamilyen képzésen részt vevő munkanélkülieknek nyújtott támogatás szállásra, étkezésre, útiköltségrea pályakezdő gyakorlatért kapott támogatása bevételekből leszámolják annak a tartásdíjnak az összegét, melyet a szülő egy másik gyereke után fizet. Ki jogosult szociális ösztöndíjra?1. Az igénylő nappali tagozatos diák – A levelező tagozatos diákok tandíjat fizetnek, és nem igényelhetnek szociális ösztöndíjat. Az állami támogatás megítélésének egyik alapvető feltétele, hogy az igénylő első- vagy másodfokú nappali tagozatos főiskolai képzésben vesz részt olyan felsőoktatási intézményben, mely székhelye Szlovákiában van. Korhatárt nem szabtak, a kérelmező lehet 26 évesnél idősebb is. 2. Első diplomáját szerzi (Bc., Mgr.) – aki már rendelkezik egy diplomával, ugyanazon képzési szinten már nem jogosult ösztöndíjra. Az a diák, aki az elsőfokú képzés során megszerezte a Bc. címet, legközelebb már csak a mesterképzés – másodfokú képzés – során igényelhet ösztöndíjat. Vagyis ha egy Bc. titulussal már rendelkező személy egy másik egyetemen akar egy másik Bc. címet szerezni, már nem kaphat ösztöndíjat. Ha viszont másodfokon képzi magát, és a Mgr. vagy az Ing. címért harcol, megint részesülhet a támogatásban. Aki már rendelkezik másodfokú titulussal (Mgr., Ing.), nem jogosult szociális támogatásra, akkor sem, ha nappali tagozaton szeretne másoddiplomát szerezni. 3. Nem lépte túl a standard tanulmányi időt – a legtöbb tanulmányi program esetében 3 fokozat van. Az elsőfokú képzés általában 3–4 évig tart, a végén Bc. címet lehet szerezni. A másodfokú képzés további 1–3 évet vesz igénybe, elvégzése után használható a Mgr., Mgr. art. és az Ing. titulus. A harmadik fokozat a doktoranduszképzés, ez esetben azonban már nem jár szociális ösztöndíj. Állami támogatást csak akkor hagyhatnak jóvá, ha az igénylő az adott fokozaton nem tanul a megszokottnál hoszszabb ideig. Ha valaki betegség miatt nem tudja betartani a standard tanulmányi időt, az nem befolyásolja az ösztöndíj megítélését. Aki évfolyamot ismétel, és ezért az adott képzés 4 helyett 5 évig tart, az utolsó évfolyamban már nem jogosult ösztöndíjra. A tanulmányok megszakítása esetén nem feltétlenül szűnik meg a jogosultság, de oda kell figyelni a dátumokra. Ha valaki egy egész szemeszterre megszakítja a képzést, később ennyivel hoszszabb ideig fog tanulni, s az egész idő alatt kaphat ösztöndíjat. Ha valaki február 1-jétől április 30-áig szakítja meg tanulmányait, később ezt be kell majd pótolnia, és mindhárom hónapért jár majd az ösztöndíj. Ha viszont a megszakítás február 10-től április 20-ig tart, e hónapok utólagos pótlása során már csak 1 havi ösztöndíjat hagyhatnak jóvá, mert a háromból csak egy volt teljes hónap. 4. Szlovákiai állandó lakhely – a szociális ösztöndíj megítélésekor nem az állampolgárság a mérvadó, hanem az állandó lakhely. A szlovák állam csak annak nyújt anyagi támogatást, akinek itt van az állandó lakhelye. Ösztöndíjat kaphat külföldi állampolgár is. 5. Szociális feltételek – Az ösztöndíj konkrét összegének a meghatározásakor figyelembe veszik az egy háztartásban élő, közösen elbírált személyek összbevételét. Az állam azokat a diákokat támogatja, akik családjának jövedelme megközelíti a létminimum összegét. Figyelembe veszik veszik az igénylő családi hátterét, élnek-e a szülei, hány testvére van, van-e házastársa, vannak-e gyerekei. 6. A kérvény leadása – a szociális ösztöndíjat igénylő írásos kérvényt az adott főiskolai kar tanulmányi referensénél kell benyújtani. A kérelmet az akadémiai év során szeptembertől júniusig bármikor ki lehet tölteni. A referens mondja meg, a kérvényhez milyen dokumentumokat kell csatolni. Minden eset egyedi, ezért a tanulmányi osztályon mindenkinek személyesen kell konzultálnia, milyen intézményektől milyen igazolásokat kell beszereznie. Az azonban biztos, hogy valamivel alá kell támasztani a család jövedelmét – igazolás a munkaadótól, szociális hivataltól stb. Az iskola általában 30 napon belül elbírálja a kérvényt, csak a bonyolultabb esetekben tart tovább. Az ösztöndíjat azzal a dátummal hagyhatják jóvá, amikor a kérvényt benyújtották. 7. A külföldön tanulóknak nem jár – főiskolákon igényelhető szociális ösztöndíjat az állam fizeti, és Szlovákia csak azoknak nyújt ilyen segítséget, akik hazai székhelyű intézményben tanulnak nappali tagozatos képzés keretében, és az állandó lakhelyük is itt van. Szlovákiából sokan jelentkeznek csehországi és magyarországi egyetemekre, vagy más uniós tagállamban tanulnak. A tandíjak és a diákok pénzügyi támogatása terén Európa-szerte jelentős eltérések vannak – van, ahol ingyenes a felsőoktatás, máshol borsos tandíjat követelnek. Az is országonként változik, milyen feltételek mellett részesülhetnek az egyetemisták – ösztöndíj, más támogatás vagy diákhitel formájában – pénzügyi segítségben. A lehetőségekről az adott ország oktatási minisztériumában vagy az egyetemen kell érdeklődni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?