Kiflivásárlás kesztyűs kézzel?

Pozsony |

<p>&nbsp;Ľubomír Jahnátek földművelésügyi miniszter meghátrált: a boltokban mégsem vezetik be a csomagolatlan péksütemények árusításával kapcsolatos szigorúbb ellenőrzéseket.&nbsp;</p>

A szaktárca vezetője korábban azt szorgalmazta, hogy a kereskedők jobban figyeljenek oda arra, milyen higiéniai feltételek közepette kínálják a vevőknek a csomagolatlan kenyeret és kiflit. A korábbi felvetésből maradt a miniszteri elképzelés, miszerint csakis zárt kenyértartókból lehet árusítani a csomagolatlan sütőipari termékeket. Azt viszont nem fogják szigorúan figyelemmel követni a boltosok, hogy a kiflik mellett elhelyezett szedőkesztyűvel vagy speciális csiptetőfogóval tesszük-e kosarunkba a terméket. „A fizikai és a jogi személyeket kizárólag törvény által lehet leterhelni, utasítani azokat valamire, nem pedig alacsonyabb szintű jogi előírásokkal. Az agrártárca rendelete ennek ellenére tartalmazza, hogy a csomagolatlan sütőipari termékek eladásánál biztosítani kell a megfelelő higiéniai feltételeket” – közölte lapunkkal Radka Kulaviaková, a földművelésügyi minisztérium kommunikációs osztályának a munkatársa. Szerinte a részletes rendeletmódosítástól a boltosok kérésére hátrált vissza az agrártárca. A minisztérium visszalépését követően rögvest felvetődött a kérdés, vajon az üzletláncok, az eladók mennyire gyakoroltak nyomást az ágazatra. A földművelésügyi minisztériumból lapunk erre azt a választ kapta, hogy az élelmiszer-ipari termékeket forgalmazó kereskedelmi egységek számára az Európa Parlament és Tanács 178/2002 határozata értelmében az Európai Élelmiszer-biztonsági Hivatal szabja meg az egységes játékszabályokat. Az említett esetben a felelősség az eladóra hárul, akinek a bolt belső rendtartásába egyértelműen bele kell foglalnia a higiéniai követelményeket is. „A kereskedők véleményezték az agrártárca tervezetét, s mindenekelőtt azzal érveltek, hogy ha a csomagolatlan pékárunál biztosítanák is a felügyeletet, a fogyasztók nem higiénikus vásárlási szokásait csakis szóban, figyelmeztetéssel bírálhatnák” – részletezte Kulaviaková. A minisztériumi rendeletben felvetődött a kenyérnek a boltokban történő szeletelése, illetve a folyamatnak a higiéniai követelményekhez való igazodása is. Jahnátek úgy fogalmazott, hogy a nem csomagolt kenyeret a vevő kérésére kettészelik, és a terméket annak súlya szerint árusítják. Erre az üzletesek azonnal kontráztak: a rendelet nem jelöli meg, vajon ki és hol fogja az üzletben kettészelni a kenyeret. Az eladói kontrára a minisztérium rendeletéből rögvest kiiktatta az említett felvetést. „A kenyérszeletelés a vásárlás helyszínén nincs tiltva, és a kereskedők ezt elvégezhetik, de nem kötelezhetők rá. A minisztérium rendeletében azonban nem szerepelt, hogy a kenyérszeletelő gépeket az üzletekből el kell távolítani” – mondta el Kulaviaková. Az üzletek egyébként csakis akkor jelölhetik meg az általuk árusított kenyeret saját termékként, ha azokat a helyszínen, vagyis saját maguk kelesztik. A földművelésügyi minisztérium rendeletével kapcsolatban novemberig tart a véleményezési időszak. Ha az EU-tagállamok részéről nem lesznek kifogások, a rendelet hatályba lép. Ha lennének ellenvetések, a véleményezési időszak további három hónappal kitolódik. Susla Béla
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?