Túracipős szomszédolás

Ótátrafüred |

<p>Augusztusban két szervezet is megemlékezett az 1873-ban Ótátrafüreden (Starý Smokovec) létrejött Magyarországi Kárpát Egyesület alapításának 140. évfordulójáról.&nbsp;</p>

A szepességi természetjárók által alapított egyesület Magyarországon az első, a világon pedig a hetedik turistaklub volt. A második világháború után megszűnt, a rendszerváltás után, 1992-ben Magyarországon újjáalakult, napjainkban pedig több szervezet is felvállalja az MKE hagyományait és szellemiségét. Míg Magyarországon az azonos nevű egyesület, nálunk a Tátraszépítő Egyesület (Tatranský okrášľovací spolok) tekinti elődjének a 19. századi szervezetet. A magyarországiak egyhetes tátrai túrasorozattal, valamint egy kiállítással idézték fel az évfordulót. A szlovákiai szervezet szintén egy kiállítást szentelt az egyesületnek, amely a Lomnici-csúcs alatt berendezett Encián Galériában tekinthető meg. A Pozsonyi Magyar Intézet közvetítésével a kapcsolat is létrejött a két egyesület között. A jövőben közös munkát és közös kiadványok megjelentetését is tervezik. (k) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?