Véget ért a 41. Tokaji Írótábor

Tokaj |

<p>Bezárta kapuit pénteken a 41. Tokaji Írótábor; a magyar irodalmi élet egyik legfontosabb rendezvényének résztvevői jövőre a rendszerváltás legfontosabb irodalmi, közéleti és politikai kérdéseit vitatják majd meg.</p>

A költők, irodalmárok és írók részvételével megtartott idei tanácskozás folytatása volt a tavaly megkezdett tematikának, 2014-ben pedig a tervek szerint lezárják az 1945-től a rendszerváltásig tartó időszak megvitatását.    Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, a tábor kuratóriumi tagja a plenáris ülések után megtartott zárszavában elmondta: az írótábor alapítványának kuratóriuma legutóbbi ülésén már körvonalazta a következő rendezvényt, amelynek az 1990 utáni évek átalakulása lesz a fő témája.    Az idei tanácskozás keretében a tábor közössége a magyar irodalom 1965 és 1990 közötti időszakát, a hallgatás és elhallgattatás éveit vitatta meg, a kísérőprogramok keretében pedig színházi esttel, kiállítással és egy emléktábla avatásával emlékezett meg a 150 éve született Gárdonyi Gézáról és a 100 éve született Weöres Sándorról.    A Tokaji Írótábort 1972 óta rendezik meg nyaranta Tokajban, 1989 előtt a kritikus értelmiségi gondolkodás egyik fontos, a regionális kereteken is túlmutató intézménye volt. Ellenzékisége miatt 1987-ben elmaradt a rendezvény, az írótábor 1990-től egyesületként működik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?