Neonácik és antifasiszták találkoztak

Szentmihályfalva (Šarišské Michaľany) |

<p>A hétvégén a Marián Kotleba által vezetett szélsőjobboldali Mi Szlovákiánk Néppárt aktivistái és az ellenük tüntető antifasiszták néztek egymással farkasszemet a kelet-szlovákiai faluban, de komolyabb incidens nem történt, a rendőrségnek nem kellett közbeavatkoznia.&nbsp;</p>

A kisszebeni (Sabinov) járásbeli településen tartott szombati akción Kotleba pártja egy négy évvel ezelőtti romaellenes megmozdulására emlékezett, amellyel akkor a növekvő „roma bűnözésre” akarta felhívni a figyelmet. A négy évvel ezelőtti tüntetésen – amelyen mintegy 250-en vettek részt – kövek, üvegek röpködtek, vízágyús oszlatásra került sor, több tüntetőt előállítottak. A mostani „megemlékezésen” azonban csak a Kotleba-párt körülbelül tizenöt szimpatizánsa volt jelen, pár tucatnyi helybeli pedig távolabbról szemlélte az összejövetelt, amely a megyei választások előtti kampánygyűlésbe csapott át. Kotlebáék „nagygyűlése” előtt két órával a községi hivatal előtt megjelentek a Pozsony Nácik Nélkül szervezet tagjai is. Ők arra szólították fel a helyi lakosokat, hogy ne hagyják magukat kihasználni a szélsőségesek által. Róbert Mihály aktivista elmondta: csoportjukat nem jegyeztették be, de az újfasiszta, szélsőséges megnyilvánulások megfigyelésével foglalkoznak. „Megálljt a fasizmusnak!” és „Szlovákia nácik nélkül” feliratú plakátjaikat Vincent Leššo polgármester távolította el. A két ellenséges csoport ugyan összetalálkozott, ám komolyabb incidens nem történt, a rendőrségnek nem kellett beavatkoznia. (SITA, TASR)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?