Győr felé két sávon megindult a forgalom az M1-esen Tatánál

Tatabánya |

<p>&nbsp;Győr irányában két sávon megindult a forgalom az M1-es autópályán Tatánál, ahol péntek délután kamionok ütköztek, a Budapest felé vezető oldal továbbra is teljesen le van zárva - közölte a Komárom&ndash;Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.</p>

Léber Gabriella elmondta, a főváros felé haladó forgalmat a tatai lehajtónál az 1-es útra terelik, majd Tatabánya-Újvárosnál engedik vissza az autópályára.     A Tata közelében, a 64-es kilométerszelvényben történt baleset miatt az autópálya mindkét oldalán több kilométeres torlódás alakult ki.       A sztrádán délután három óra után egy Győr felé haladó kamion átszakította a két pályát elválasztó szalagkorlátot, áttért a Budapest felé vezető pályatestre, majd fejtetőre állt. A járműbe belerohant egy Budapest felé haladó kisebb tehergépkocsi, majd egy másik, amely ezt követően az árokba hajtott. A balesetben hárman sérültek meg, a teherautók vezetői. Mindhárom tehergépkocsi vezetőjét kórházba szállították.      Stolczenberger Klára megyei katasztrófavédelmi szóvivő azt közölte, hogy a helyszínen elhúzódó mentésre kell számítani. Tájékoztatása szerint a szalagkorlátot átszakító teherautó vasanyagot szállított. (Frissítve: 19:04) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?