Szabadlábra helyezték Alekszej Navalnijt

<p>A jogerős ítélet megszületéséig szabadlábra helyezte Alekszej Navalnij neves orosz ellenzékit Kirov város bírósága pénteken, de korlátozta mozgásszabadságát. Csütörtökön a bíróság öt év letöltendő börtönbüntetésre és egymillió rubel (csaknem 7 millió forint) pénzbírságra ítélte Navalnijt sikkasztás címén. Az ellenzéki aktivista fellebbezett.</p>

Az ügyészek váratlanul azt kérték a bíróságtól, engedélyezze Navalnijnak, hogy moszkvai otthonában várja ki, amíg fellebbezéséről döntenek.  
    A lépést a Reuters szerint úgy lehet értékelni, hogy a hatóságok ezzel kívánják megelőzni a további tiltakozásokat, és lecsendesíteni azt a több ezer ellenzékit, akik csütörtökön számos oroszországi városban tüntettek az ítélet ellen.
    Navalnij szabadlábra helyezésekor azt mondta, hogy nagyon hálás minden embernek, aki elment a moszkvai, illetve a más városokban tartott tiltakozásokra.
    Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik legkeményebb ellenfelét azon a címen ítélték el, hogy 2009-ben több mint 10 ezer köbméter fát sikkasztott el egy állami fafeldolgozó cégtől, és ezzel 400 ezer eurónak megfelelő anyagi kárt okozott.
    Navalnij moszkvai főpolgármester szeretne lenni, a héten regisztrálták jelöltségét. Valentyin Gorbunov, a moszkvai városi választási bizottság elnöke korábban azt közölte, hogy a főpolgármester-jelöltség mindaddig védettséget biztosít Alekszej Navalnij számára, amíg a bírósági ítélet nem lesz jogerős.
    Navalnij most azt mondta, hogy mindenképpen folytatja választási kampányát. Választási stábjának vezetője, Leonyid Volkov azt mondta, hogy Navalnij folytatja a küzdelmet, ha szabadon engedik. "Minden nagyon egyszerű: ha kiengedik - indulunk, ha nem engedik ki - nem indulunk" - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?