Elnökjelöltek a magyarokról: közhelyverseny

Gomgaszög |

<p>Jó napot, Sólyom László, Híd - meglátszott, hogy magyar táborban szerepelnek a szlovák elnökjelöltek. Radoslav Procházka és Peter Osuský csütörtökön a Gombaszögi Nyári Tábor vendégei voltak, videóüzenetben pedig Andrej Kiska és Ján Čarnogurský is megosztotta nézeteit (utóbbiak értelemszerűen csak az előre feltett kérdésekre adtak választ).</p>

A kezdeti bemelegítő körök után főként a magyarsággal kapcsolatos témák domináltak a Körkép által megszervezett beszélgetésen. A szlovák nyelven zajló vitában a két jelölt igyekezett alkalmazkodni a környezethez. Osuský Most vagy Most-Híd helyett Hídnak nevezte Bugárék pártját (2010-ben a Híd listáján jutott be a parlamentbe), Procházka magyarul köszönt be, László Sólyom helyett pedig Sólyom Lászlót mondott - és megdícsérte őt, mivel anno véleményét markánsan felvállalva ellenpólust testesített meg az aktuális magyar kormánnyal (a Gyurcsány-kabinettel) szemben.

Radoslav Procházka tragikusnak tartotta az ország szempontjából, hogy a 2009-es államfőválasztás 2. fordulója milyen kérdésen dőlt el: a magyar kártya bevetésén. Véleményével Osuský is egyetértett. Procházka nézői kérdésre – elnökként aláírnák-e a vasúti kétnyelvűségről szóló, illetve a magyar hivatali nyelvről szóló törvényt – azt válaszolta, elégségesnek tartja a szlovákiai magyarok jogait, beleértve a nyelvi jogokat is („tudom, hogy ezzel a válaszommal itt nem leszek népszerű”). Osuský azzal ütötte el a választ, hogy „bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma az országban”, a magyar nyelv hivatalos nyelv hivatalossá válásával kapcsolatban pedig azt mondta: nem tudja elképzelni, hogy Kiszucában magyarul tanulnának a szlovákok. A kiegészítő kérdésre, hogy a magyar nyelv hivatalosként való elismerése a dél-szlovákiai régiót érintené, Procházka nem válaszolt, Osuský pedig nem adott érdemi választ.

Mindkét elnökjelölt – s a videóüzenetet küldő Andrej Kiska és Ján Čarnogurský is – felsorakoztatták a magyar kisebbséggel kapcsolatos összes szlovák pozitív közhelyet: a magyar barátokat, ismerősöket és rokonokat, akikkel nagyon jó kapcsolataik vannak, a gazdag magyar konyhát és a jó magyar borokat. Válaszaikon látni lehetett, hogy nincsenek tisztában a magyar közösséget érintő témákkal, s főként a magyarság megmaradását garantáló ügyekkel.

Markáns különbség a kettős állampolgársággal kapcsolatban mutatkozott a két jelölt között. Osuský engedélyezné, míg Procházka csak abban az esetben tolerálná, ha a más ország állampolgárságát kérvényező „reális kapcsolatban” áll az adott állammal. „Én azt szeretném, ha a magyarok jól éreznék magukat, de ez nem jelenti azt, hogy mindenben egyet kell értenünk” – mondta Procházka az állampolgársági kérdéssel kapcsolatban. Szerinte ebben az ügyben semmilyen sérelem sem éri a magyar kisebbséget. „Ha empátiával néznének a problémát, akkor látnák, hogy ezt a döntést a múlt eredményezte. A mi közös múltunk nem tabula rasa” – tette hozzá Procházka. Vele ellentétben Osuský úgy véli: akarata ellenére senkitől sem lehet elvenni az állampolgárságot. „Illaván sokszoros gyilkosság miatt elítéltek ülnek, és senkinek sem jut eszébe, hogy elvegyék tőlük az állampolgárságot. A kettős állampolgár semmi rosszat sem csinált, ennek ellenére elveszik tőle az állampolgárságát. Ez elfogadhatatlan” – tette hozzá.

Procházka hozta a stábját is, röplapokat osztott, s alá lehetett írni a jelöltségét támogató petíciós íveket – „standjánál” nem volt nagy tolongás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?