Nem drágul a liszt és a kenyér

Pozsony |

<p>Több helyütt már elkezdték a gabonafélék betakarítását, másutt viszont még csak készülődnek az aratáshoz. Bár pontos előrejelzések még nem állnak rendelkezésre, mégis úgy tűnik, az idei termés határozottan jobb lesz a tavalyinál.</p>

A mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztériumban az idei gabonatermés-kilátások felől érdeklődve Zuzana Gulová szóvivőtől azt a választ kaptuk, hogy országos szinten még csak a kezdeti stádiumban vannak a betakarítási munkálatok, a repcét ugyan már sok helyütt kaszálják, de részletesebb kimutatásokkal a minisztérium egyelőre nem rendelkezik. Még nem látnak tisztán „Az idei aratás még nem indult be teljes ütemben. A mezőgazdasági termelők eddig főleg az őszi árpát gyűjtötték be, melynek azonban viszonylag kis kiterjedésű a termőterülete” – mondta lapunknak Stanislav Nemec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara (SPPK) szóvivője. Több agrárvállalat is jelezte, hogy e hét végén vagy a jövő hét kezdetén már kivonul a földekre az aratógépekkel. Az ország túlnyomó részében azonban csak július 20-át követően várható nagyobb mozgás a gabonatáblákon, fűzte hozzá az SPPK szóvivője. „Az elmúlt évben óriási volt a szárazság, s ez bizony alaposan megtizedelte a gabona- és az olajnövénytermést. Idén bővebb hozamokkal számolnak a gazdák” – erősítette meg Nemec. A statisztikai hivatal mutatóit felelevenítve a szóvivő kiemelte, hogy mintegy 25-30 százalékkal lehet gazdagabb a gabonatermés az elmúlt évinél. Növekvő tartalékok Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) már korábban jelezte, hogy idén nagyon jó gabonatermés várható. A búzatermés előreláthatólag megdönti az elmúlt évi hozamot, s ez annak is az eredménye lehet, hogy az Európai Unió országaiban együttesen 4-5 százalékkal növelték a búza termőterületét. A Nemzetközi Gabonabizottság (IGC) mindezt csak megerősítette. Legfrissebb prognózisában ugyanis aláhúzta, hogy a 2013/2014-es gazdasági évben évközi viszonylatban 33 millió tonnával, azaz 9,9 százalékkal növekednek a világ gabonatartalékai, s ezzel várhatóan elérik a 367 millió tonnát. Nem várható árugrás A legutóbbi magyarországi és a csehországi biztató előrejelzésekkel összefüggésben szintén szükséges nyomatékosítani a termőterület némi bővítését, ugyanakkor az időjárás is kedvezően hatott a gabonafélék vegetációjára. A mezőgazdasági őstermelők jelentős része mind idehaza, mind pedig a környező országokban optimista, ráadásul az aratásnál, a szállításnál fontos gázolaj sem drágul. Ezért a vásárlók is bízhatnak abban, az idei aratást követően bizonyára nem kell tartani a liszt és a kenyér árának növekedésétől. Susla Béla
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?