Egymillió dollárt adományozott Jon Bon Jovi a Sandy hurrikán károsultjainak

<p>Egymillió dollárt adományozott a Sandy hurrikán károsultjainak Jon Bon Jovi amerikai rocksztár, aki a nyolc hónappal ezelőtti katasztrófa után egy nagy segélykoncert megszervezésével sietett szűkebb hazája, a természeti csapás sújtotta New Jersey állam megsegítésére.</p>

"Tudom, hogy egymillió dollár soknak tűnik, de csak csepp a tengerben, mert még mindig sokan szenvednek" - mondta a Bon Jovi együttes alapítója és énekese, ismert filantróp, aki hétfőn Chris Christie kormányzó társaságában tekintette meg a helyreállítási munkákat.     A sztár szülővárosában, Sayreville-ben egy ünnepségen tette egymillió dolláros felajánlását. Mint mondta, érzelmi okok motiválják, mert ebben az államban született, itt nőtt fel és itt ismerte meg feleségét.     A New Jersey-t tavaly októberben sújtó természeti csapás után Jon Bon Jovi a rock egy másik, ugyancsak New Jersey-i születésű szupersztárjával, Bruce Springsteennel közösen szervezte a nagyszabású segélykoncertet. Alapítványa, a Jon Bon Jovi Soul Foundation a helyi és a szövetségi hatóságokkal együttműködve végzi a segélyezést és a helyreállítást.    Az énekes és együttese 130 millió lemezt adott el. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?