Változtatások a forgalmiban

<div>A jármű átíratása, azaz üzembentartó-csere</div><div>- Ha a járáson belül változik az üzembentartó, mindkettőjüknek, azaz az eredeti és az új üzembentartónak is személyesen meg kell jelenniük a rendőrségen, és lehetővé kell tenni, hogy a papírokban feltüntetett adatokat közvetlenül a járművön ellenőrizzék. Ha valamelyikük mégsem tud személyesen intézkedni, közjegyző által hitelesített felhatalmazásra van szükség.</div><div>&nbsp;</div>

- Két kérvényt kell benyújtani. Az eredeti üzembentartó kijelentkezik és egyben kéri, hogy a járművet írják át egy másik személyre. Az új üzembentartó pedig külön kérvényben igényli a regisztrációt. - Szükség van mindkettejük személyi igazolványára, vállalkozók esetében a vállalkozói engedélyre vagy cégjegyzékkivonatra, a forgalmi engedély II. részére és a chipkártyás forgalmi engedély I. részére. - Az új üzembentartó felmutatja a kötelező felelősségbiztosításról szóló előzetes szerződést. - A standard rendszámtábla darabja 16,50 euróba, az üzembentartó kívánsága szerinti különleges tábla viszont 165,50 euróba kerül. Az üzembentartó bejegyzéséért, az adatok módosításáért, az új forgalmi engedélyekért összesen 33 eurót számláznak. Jármű átjelentése külföldre- Külföldre Szlovákiában még nem regisztrált vagy az itteni nyilvántartásban már szereplő járművet egyaránt ki lehet vinni, a nyilvántartásból kiiktatott járművet viszont nem lehet külföldre átjelenteni. - Be kell nyújtani az új tulajdonos és üzembentartó adatait tartalmazó kérvényt. Ha valaki nem személyesen intézkedik, közjegyző által hitelesített felhatalmazásra van szükség. - Szükséges iratok: a forgalmi engedély II. része, a chipkártyás forgalmi engedély I. része, személyi igazolvány, vállalkozóknak vállalkozói engedély vagy cégjegyzékkivonat, az eredetiségvizsgálati igazolás, igazolás a kötelező felelősségbiztosításról. - A jármű kijelentéséért és a kivitelhez szükséges rendszámtáblákért, a forgalmi módosításáért táblánként 33 eurót kérnek - Ha nem kérnek ún. kiviteli rendszámtáblát, akkor csak az adatok módosításáért kell 12 eurót fizetni. A gyorsított ügyintézés 2 nap, de 30 euróba kerül. Az érvénytelen forgalmi engedély cseréje- Az okmányok elveszítik érvényességüket, ha bennük jogtalan változásokat hajtottak végre, valótlan adatokat tartalmaznak (mert megváltozott a tulajdonos neve, címe stb.), ellopták, elveszett, jelentősen megrongálódott, a járművet ellopták, valamint ha a forgalmi engedély II. része érvénytelen, akkor a chipkártyás forgalmi engedély I. része sem érvényes. - Az új irat intézésekor le kell adni a régit, valamint ki kell tölteni egy kérvényt, szükség van személyi igazolványra, vállalkozó esetében vállalkozói engedélyre vagy cégjegyzékkivonatra, igazolásra a kötelező felelősségbiztosításról. - A forgalmi engedély mindkét részét újból kiállítják, ami összesen 12 euróba kerül. Ha azért kér új iratot, mert a régi megrongálódott, elveszett, ellopták, minden okmányért 6 eurót számláznak. A gyorsított eljárás további 30 euró. A jármű átfestése- Írásban kell kérni a változás bejegyzését, ha nem személyesen intézkedik, hitelesített felhatalmazásra van szükség. - Szükséges iratok: a forgalmi engedély II. része, a chipkártyás forgalmi engedély I. része, személyi igazolvány, vállalkozó esetében a vállalkozói engedély vagy cégjegyzékkivonat, igazolás a kötelező felelősségbiztosításról. - Színváltoztatás esetén követelik az eredetiségvizsgálatról szóló pozitív szakvélemény felmutatását.- Az új forgalmi engedélyekkiállítása 12 euróba kerül. - Az esetleges karosszéria- vagy motorcserét a lakhely szerint illetékes körzeti közlekedésügyi hivatalban kell jelenteni, a rendőrségen ez alapján új okmányokat állítanak ki. Jármű kiiktatása a nyilvántartásból- A jármű kiiktatását írásban kell kérni, ha személyesen nem tud intézkedni, felhatalmazhat valakit. - Szükséges iratok: a forgalmi engedély mindkét része, személyi igazolvány, rendszámtábla (vagy igazolás arról, hogy a táblát ellopták, elveszett), vállalkozó esetében vállalkozói engedély vagy cégjegyzékkivonat, valamint egy igazolás arról, hogy a régi járművet Szlovákiában vagy más uniós államban átvette egy, használt vagy roncsjárművek feldolgozásával foglalkozó cég, esetleg vállalkozó. - A járművet az illetékes körzeti közlekedésügyi hivatal javaslatára is kihúzhatják a nyilvántartásból. Ilyen esetben az üzembentartónak a saját költségén 30 napon belül a járművet el kell tavolítania az útról vagy más közterületről. Újból csak akkor lehet regisztráltatni, ha műszaki szempontból ismét alkalmasnak minősítik. - A járművek kiiktatása 5 euróba kerül. Rendszámtáblacsere- Szükséges iratok: a forgalmi engedély mindkét része, személyi igazolvány, vállalkozó esetében a vállalkozói engedély vagy cégjegyzékkivonat, igazolás a kötelező felelősségbiztosításról, közjegyző által hitelesített felhatalmazás (ha nem személyesen intézkedik). - Ha a jármű lízingtársaság tulajdonában van, szükség van a társaság felhatalmazására. - Ha a régi táblák elvesztek vagy ellopták, igazolni kell, hogy ezt jelentette a rendőrségen. Igazolás hiányában becsületbeli nyilatkozatot kérnek. - Mindig az összes táblát kicserélik, akkor is, ha a járműről csak az hiányzik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?