Itthon nem éri meg kunát váltani

<p>A szlovákiai nyaralók körében továbbra is a horvát tengerpart számít a legkedveltebb úti célnak. Az elkövetkező hetekben tízezrek vágnak neki az útnak, akik közül bizonyára sokan képtelenek eldönteni, hogy még itthon váltsanak nagyobb összegű kunát vagy erre inkább Horvátországban kerítsenek sort.</p>

Sokan, főként az idősebb generáció képviselői, a korábbi időkből hozzászoktak, hogy a külföldi utazás előtt még itthon megvásárolják a nyaraláshoz szükséges valutát. Vannak ugyan esetek, amikor ez valóban indokolt, a Horvátországba utazók azonban ráfizetnek, ha még Szlovákiában váltanak be nagyobb összegű kunát. Szlovákiában jelenleg csak négy banknál juthatunk hozzá a horvát fizetőeszközhöz: egy euróért az Általános Hitelbank (VÚB) jelenleg 7,0968, az UniCredit Bank 7,115, a Sberbank 7,1534, a Tatra banka pedig 7,1927 kunát ad. A Sberbank esetében ráadásul átváltási díjjal is számolnunk kell, ami az átváltott összeg 1 százalékának felel meg.

Szezonjellegű szolgáltatás

A felsorolt bankok közül nem mindegyik kínálja azonban ezt a szolgáltatást az egész év folyamán. „A nyári szezonban, júniustól egészen szeptember végéig lehetővé tesszük az euró átváltását kunára” – mondta Ľubomíra Chmelová, a Sberbank szóvivője. Más a helyzet az UniCreditnél. „Az egész év folyamán biztosítjuk az átváltást, azonban ha 3300 eurónál nagyobb összeget szeretnének átváltani, ezt öt nappal korábban kell jelezni” – erősítették meg az UniCredit képviselői. Hasonló a helyzet a VÚB-nál is, ahol az ezer eurónál nagyobb összeg átváltását két nappal korábban kell jelezni, a kínálat azonban függ a bank egyes fiókjaitól is. A Szlovák Takarékpénztár ezzel szemben egyáltalán nem foglalkozik a kuna átváltásával. Štefan Frimmer a bank szóvivője ezt a csekély érdeklődéssel magyarázza.

Nem feltétlenül kell azonban bankba menni, ha még Szlovákiában szeretnénk váltani, hiszen kunájuk a valutaváltóknak is van. A szlovákiai valutaváltóknál a legkedvezőbb ajánlat esetében 7,28 kunát kínálnak egy euróért, míg a visszaváltásnál 7,45 kunáért adnak egy eurót. Ez ugyan jobb a bankok kínálatánál, azonban még ez sem éri meg, hiszen Horvátországban a valutaváltók 7,40–7,44 kunát adnak egy euróért, és ha ott is szeretnénk visszaváltani a pénzünket, 7,48–7,55 kunáért adnak egy eurót. Persze Horvátország esetében is érvényes, hogy csak hivatalos pénzváltóknál érdemes próbálkozni, hiszen a valutaüzérek ott is ugyanolyan módszereket alkalmaznak a gyanútlan turistákkal szemben, mint a világ bármely más országában.

Amire szintén oda kell figyelni, hogy a bankautomatákból az esetek többségében nem éri meg gyakrabban pénzt felvenni, hiszen ezért nem kis díjat számolnak fel. Ha egyszerű fizetőkártyával veszünk ki pénzt, ez az 5–6 eurót is elérheti, a hitelkártyával azonban a tranzakció még ennél is drágább. A Tatra banka például az utóbbi esetében 15 eurót számláz. Vannak persze bankok, amelyek minimális összeget számláznak vagy a saját bankcsoportjukon belüli automatákon keresztüli felvételért kérnek kevesebb pénzt. Az utazás előtt így mindenképp érdemes utánajárni, hogy a bankunk milyen díjat számláz.

Megéri kártyával fizetni

Ami biztos, hogy sokkal kedvezőbb Horvátországban is kártyával fizetni, ezért banktól függően 0 és 20 cent közötti díjat számolnak fel. „A kártyás fizetések többnyire már az ügyfél által fizetett számlacsomag részét képezik, a havi díjon kívül ezekért így már nem számolnak fel nekik külön díjat” – mondta el Maroš Ovčarik, a Finančná Hitparáda pénzügyi portál ügyvezető igazgatója. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?