Vádat emelnek a máltai újságírónő meggyilkolásának ügyében

Daphne Caruana Galizia
Valletta |

Az ügyben illetékes vallettai bíróság csütörtökön úgy határozott, elegendő bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy vádat emeljen a három fő gyanúsított ellen Daphne Caruana Galizia máltai újságírónő meggyilkolásának ügyében.

Claire Stafrace Zammit bíró e döntést a háromnapos meghallgatás végén hozta, amelyen a rendőrség számos bizonyítékot mutatott be a három gyanúsított, George Degiorgio és testvére, Alfred, illetve Vince Muscat ellen. A hármas tagadta bűnösségét.

Keith Arnaud, a máltai rendőrség gyilkossági osztályának vezetője a meghallgatás szerdai napján azt mondta, hogy George Degiorgio mobiltelefonon hallgatta végig a robbanást, amely végzett a korrupciós ügyeket vizsgáló máltai újságírónővel. 

A mobiltelefonokról kinyert adatok szerint a testvérpár és a harmadik gyanúsított többször is az újságírónő lakhelyére, Bidnijába látogatott a merényletet megelőzően. Szakértők megtalálták Alfred Degiorgio DNS-ét egy cigarettacsikken az egyik helyi kilátónál.

George Degiorgiót azzal vádolják, hogy SMS-üzenettel hozta működésbe az újságírónő kocsijába rejtett pokolgépet egy hajóról, miközben a robbanást telefonon hallgatta végig, a testvérével volt vonalban. A fivér nem volt messze október 16-án a bűntény helyszínétől, és figyelemmel kísérte az 53 éves Galiziát, míg járműve fel nem robbant.

A telefonbeszélgetés a két gyanúsított között 107 másodpercig tartott. Arnaud megjegyezte, ennyi időre van szükség ahhoz, hogy az újságírónő házától a robbanás helyszínéig hajtson. George Degiorgio a merényletet követően SMS-t küldött a barátnőjének: "Vegyél bort, drágám!".

Galizia egyebek között a miniszterelnök és felesége állítólagos offshore számlái után is kutakodott, és rendszeresen hangoztatta, hogy a szigetország irányítása bűnözők kezébe került. Az újságírónő ellen 42 jogi eljárás folyt halála idején. Galizia férje politikai gyilkosságról beszélt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?