Százezreket fizettek egy görögdinnyéért Japánban

Tokió |

<p>Háromszázezer jenes (2369 euró) áron kelt el egy különleges, feketehéjú görögdinnye egy japán árverésen hétfőn.</p>

Az észak-japán Hokkaidó szigetén termesztett, Denszuke fajtájú dinnyéért egyedi külseje mellett az átlagosnál jóval édesebb íze miatt fizetnek ki évről-évre csillagászati összegeket a helyi kereskedők.     Az idei árverés legdrágább darabjáért, egy 8 kilogrammos dinnyéért az árverésen győztes boltos elmondása szerint azért ajánlott pont 300 ezer jent, mert a fajta termesztését 30 éve kezdték meg. Az elmúlt két évben egyébként hasonló árakon keltek el a legdrágább darabok, habár azok néhány kilóval könnyebbek voltak - jelentette az NHK televízió.    A dinnyekülönlegességből az idén 67 ezret terveznek eladni. Noha az átlagos ár a hétfői árverésen kifizetettnél jóval alacsonyabb lesz, így is darabonként ötezer jent  kérnek majd a gyümölcsért.    Az eddigi legdrágább Denszuke-dinnye 2008-ban kelt el, akkor 650 ezer jent szurkolt le egy kereskedő az az évben termett legszebb darabért.     Az általában ajándékozási céllal vásárolt gyümölcs ára azonban így is messze elmarad a szintén Hokkaidóról származó Jubari King-sárgadinnye értékétől, amelynek egy 3,7 kilós példányáért néhány hete 1,6 millió jent  fizettek egy árverésen. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?