Most a németországi árvíz miatt késnek a vonatok

Pozsony/Budapest |

<p>Éjszaka folyamán a tegnapihoz képest javult a nemzetközi vasúti közlekedési helyzet. A Csehországból induló nemzetközi járatok esetében mintegy félórás késésekre lehet számítani.&nbsp;</p>

Problémát okoz viszont a Németországban kialakult helyzet. Az elárasztott vágányok miatt a német vasutasok más útvonalakra terelik a vonatokat, ezért a Németországból Prágán és Pozsonyon át Budapestre tartó járatok akár egy órát is késhetnek. A vonatok késéséről a www.slovakrail.sk honlapon tájékozódhatnak. A Duna áradása miatt 15 tehervagonnyi kőzúzalékkal erősítik meg a vasúti pályát a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között - közölte a MÁV kedd reggel az MTI-vel. Az ezen a vonalon utazóknak előreláthatólag 20-30 perces átlagos késésre kell számítaniuk, mert a munkálatok miatt az érintett szakaszon csak egy vágányon, váltakozó irányban és lassabban közlekednek a vonatok.    A vasúttársaság tudatta: tekintettel arra, hogy az árvíz vis maiornak számít, az ezeken a vonatokon utazóknak átalány-kártérítést a vasúttársaság nem fizet. Ha az utas a késések miatt előzetesen lemond az utazásáról, akkor a menetjegyét, pót- és helyjegyét kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a vasút. (TASR, MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?