Megszúrtak egy járőröző francia katonát Párizsban

Párizs |

<p>Nyakon szúrtak egy francia katonát szombaton Párizsban, miközben járőrözött a főváros Défense nevű negyedében. Az elkövető férfi elmenekült - közölte az Addisz-Abebában tartózkodó francia elnök, Francois Hollande. Rendőrségi forrás szerint a katona, aki két társával együtt a Vigipirate elnevezésű terrorellenes program keretében volt járőr, túl fogja élni a támadást, bár sok vért veszített. Egy katonai kórházban ápolják, feltehetően késsel támadtak rá.</p>

Hollande azt mondta, hogy "még nem ismerjük a támadás pontos körülményeit, vagy a támadó kilétét, de minden opciót megvizsgálunk".
    Pierre-André Peyvel, a terület rendőrprefektusa azt mondta, hogy a tettesnek sikerült egy emberekkel teli bevásárlókörzetbe menekülnie, még mielőtt a megtámadott katona társai, akik előtte mentek, bármit felfogtak volna.
    A Le Parisien című francia napilap internetes kiadása úgy tudja, hogy a tettes Észak-Afrikából származó, 30 év körüli szakállas férfi, zakója alatt arab stílusú öltözetet viselt. Peyvel prefektus sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta ezt.
    Szerdán Londonban két nigériai gyökerekkel rendelkező brit a nyílt utcán brutálisan megölt egy katonát. Áldozatukat először autóval elütötték, majd bárddal és késsel estek neki. A szemtanúknak azt mondták, hogy bosszúból cselekedtek, meg akarták bosszulni azt, amit brit katonák muzulmán országokban elkövetnek. A gyilkosokat a rendőrség őrizetbe vette. A brit kormány "kimondottan terrorista természetű" cselekedetnek minősítette a történteket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?