Fico már tudja, ki lehet az utódja

Pozsony |

<p>A Smer nem becsüli alul a személyi kérdéseket, így Robert Fico már tudja, mely személyek lehetnek azok, akik távozása után vezethetik a pártot &ndash; mondta a kormányfő a közszolgálati rádió Szombati párbeszédek című műsorában. Szerinte ha valaki azt gondolja, hogy egy politikus hosszú évekig tud a pályán lenni, az nagyon téved.</p>

„Tudatosítom, hogy a politikusi tevékenységnek is vannak időbeni korlátai. Úgy gondolom, hogy ezeket, az idő szempontjából, már régen túl is léptem” – mondta Rober Fico. A miniszterelnök ugyanakkor visszautasította azt a felvetést, hogy a közelgő köztársasági-elnökválasztás miatt nyilatkozik így. Fico szerint nem állja meg a helyét az az állítás, hogy pártja, a Smer több táborra oszlott. „Ez csak egy pletyka. hihetetlen számomra , hogy a 14 éves elnöklésem alatt nem voltam részem belső konfliktusokban, és ha azt nézem, milyen stabil és egységes a párt, akkor az már hihetetlen számomra” – tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?