Lagarde jogi képviselővel rendelkező tanú

<p>Az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti státusba került pénteken Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, akinek egy nagy összegű, vitatott kártalanítási ügyben kellett megjelennie a francia bíróság előtt.&nbsp; &quot;Jogi képviselővel rendelkező tanúként&quot; Lagarde egyelőre elkerülte, hogy hamisításban való bűnrészesség és hűtlen kezelés miatt vádat emeljenek ellene Bernard Tapie üzletember ügyében.</p>

Tapie 2008-ban 285 millió euró kártérítést és mintegy 100 millió euró kamatot kapott az államtól az akkor pénzügyminiszteri tárcát vivő Lagarde saját hatáskörben meghozott döntése alapján.
    Lagarde a döntés után úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy nem lepődött meg, s hogy ő mindig az állam érdekében, a törvények alapján cselekedett. Csütörtökön megjelent a francia köztársasági bíróság (CJR) előtt Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, akit az állam megkárosításával gyanúsítanak egy üzletembernek, Bernard Tapie-nak 2008-ban megítélt nagy összegű kártalanítás ügyében.
    Az 57 éves Lagarde gyanúba keveredése nem tesz jót az IMF hírnevének, amelynek vezetését 2011 júliusában vette át Dominique Strauss-Kahntól, miután az egy szexbotrány miatt lemondani kényszerült. A főigazgató vádemelés esetén sem köteles lemondani posztjáról, mivel a bíróság volt francia miniszterként idézte be, nem pedig jelenlegi minőségében, ugyanakkor Lagarde rá van utalva a legnagyobb részvényesek – köztük az Egyesült Államok – jóindulatára.
    A Nemzetközi Valutaalap március óta hallgatásba burkolózik. Egy korábbi közleményben a szervezet végrehajtó bizottsága jelezte: "tud az ügyről", és továbbra is bízik abban, hogy a főigazgató képes a feladatait hatékonyan és megfelelően ellátni.
    Tapie 1993-1994-ben adta el az Adidas sportszergyártó céget egy, az akkor még állami tulajdonú Crédit Lyonnais bank által irányított állami vállalkozásnak. Az adásvétel a cég értéke miatt éveken át tartó pereskedésbe fordult a két fél között. Lagarde azonban 2007-ben saját hatáskörben úgy döntött, hogy nem hagyományos jogi úton, hanem a felek közti - úgynevezett magánbíróságon történő - megegyezéssel kell mielőbb lezárni az évek óta húzódó ügyet.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?