Tiltakoznak a nővérek

Pozsony |

<p>Újkori rabszolgatartást vezet be Ján Valocký (Smer) törvényjavaslata az egészségügyi alkalmazottak szerint.</p>

 

Kifogásolják, hogy a képviselő csak a dolgozókat akarja büntetni, a törvényt sértő munkaadókat nem. „Ki viseli a büntetőjogi felelősséget az egészségügyi dolgozók exodusáért?” – teszi fel a kérdést Monika Kavecká, az Ápolók és Szülészasszisztensek Szakszervezetének (OZSaPA) elnöke. Szerinte az ápolók átlagéletkora már ma 50 év felett van. „Az egészségügyi rendszer összeomlása biztosra vehető” – jelentette ki Kavecká. A szakszervezet szerint 2009 óta több mint 5400 nővér lépett ki az ápolók nyilvántartásából, és mindössze 834-en kérték felvételüket, vagyis ennyivel csökkent a számuk. A parlament ma tárgyalja Ján Valocký javaslatát, amely szigorú, letöltendő börtönbüntetést vezetne be a nővérek és az orvosok számára, ha nem veszik fel a szolgálatot a kormány által elrendelt szükséghelyzet idején. Akár két évet is kaphatnak, ha például betegség ürügyén akarnak kibújni a szolgálat alól, és 2–5 év büntetést is kaphatnak, ha valamelyik páciens súlyos egészségkárosodást szenved, amikor nekik kellett volna szolgálniuk. A tervezet vitájának idején tiltakozóakciót tartanak az orvosok és a nővérek is. (lpj, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?