Tamerlan Carnajev felkeresett egy volt csecsen felkelőt New Hampshire-ben

Washington |

<p>A bostoni merénylet egyik feltételezett elkövetője, Tamerlan Carnajev egy hónappal a terrortámadás előtt lőgyakorlatot tartott egy New Hampshire-i lőtéren, és felkeresett egy az államban élő volt csecsen felkelőt - közölte csütörtökön az Amerika Hangja (VoA).</p>

Az FBI ügynökei csütörtökön átkutatták a New Hampshire-i Queen Cityben élő volt csecsen lázadó, Musza Hadzsimuratov lakását és átvizsgálták a számítógépét. A szövetségi nyomozók vizsgálódása a szomszédok szerint reggel nyolctól délutánig tartott.

    A Csecsenföldön szerzett sérülései miatt tolókocsiba kényszerült Hadzsimuratov a feleségével, annak szüleivel és a három közös gyerekükkel él egy lakásban. A férfitól, aki 2004-ben vándorolt be az Egyesült Államokba, DNS-mintát és ujjlenyomatot is vettek, de a VoA szerint nem gyanúsították meg azzal, hogy köze lenne a robbantásokhoz.      Hadzsimuratov elmondta, hogy a rendőrök először április 29-én, vagyis két héttel a terrortámadás után hallgatták ki. Arról számolt be nekik, hogy hét éve kötött ismeretséget Tamerlan Carnajevvel, akivel többször találkozott. Azt állította, Carnajev sohasem beszélt vele az iszlámról.      Hadzsimuratovnak a nyomozók kérdéseket tettek fel azzal kapcsolatban is, hogy Carnajev a New Hampshire-i Manchester egyik lőterén gyakorlatozott, és ugyanebben az államban, Seabrook településen nagy mennyiségű tűzijátékot vásárolt.     A hatóságok feltételezése szerint a csecsen származású Carnajev fivérek tervelték ki, és hajtották végre a bostoni maraton célegyenesében április 15-én elkövetetett kettős pokolgépes robbantást. A merényletben hárman meghaltak és több mint 260-an megsebesültek.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?