Nincs konkrét előrelépés a vasúti kétnyelvűsítés ügyében

Pozsony |

<p>Nincs konkrét előrelépés a közlekedésügyi tárca és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala szakértőinek a vasúti feliratok kétnyelvűsítése ügyében tartott hétfői egyeztetésén Pozsonyban - tájékoztatta az MTI-t Tokár Géza, a civil ernyőszervezet szóvivője hétfőn.</p>

A vasúti feliratok, köztük a vasútállomások neveinek két nyelven való feltüntetése érdekében a Felvidéken már több mint egy éve kampányolnak különböző magyar szervezetek.

    A téma kapcsán legutóbb a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala kezdeményezett találkozót a vasút illetékeseivel, ami ugyan nem jött létre, ám a felhívásra a szlovák közlekedésügyi minisztérium reagált szakmai egyeztetést indítványozva. Erre került sor hétfőn, ám mint kiderült, egyelőre konkrét eredmény nélkül.     Tokár Géza szerint részükről a találkozó elsődleges célja az volt, hogy megismerkedjenek a közlekedési tárca illetékes ügyosztályának az álláspontjával. A szóvivő szerint az egyeztetést követően bebizonyosodott, hogy az ügy rendezéséhez - vagyis ahhoz, hogy a vasút ne utasítsa el a kétnyelvű feliratok kihelyezését, amire a kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetőséget ad - kizárólag a vonatkozó törvény egyértelművé tétele vezethet.     "Az okozza a feszültséget, hogy a jelenlegi rendelkezések alapján az érintett települések polgármesterei ugyan kérhetnék a feliratok kétnyelvűsítését, ám a vasút arra hivatkozva, hogy ez nem kötelessége, csupán lehetőség, nem foglalkozik a kérdéssel" - fejtette ki Tokár Géza. Hozzátette: a találkozó kapcsán ugyan konkrét előrelépésről nem tud beszámolni, ám pozitívan értékeli, hogy kirajzolódott egy, már a közeljövőben megvalósuló, háromoldalú - a civil ernyőszervezet, a közlekedésügyi tárca és a vasút illetékesei közötti - találkozó.     Szlovákiában a kisebbségi nyelvhasználati törvény lehetővé teszi, hogy a legalább 15 százaléknyi nemzetiségi lakossággal rendelkező településeken a vasútállomások megnevezései feltüntethetők a kisebbség nyelvén, ugyanakkor a vasúti törvény nem ad lehetőséget a vasútállomások idegen nyelvű megjelölésére. A vasúti feliratok kétnyelvű megjelenítése csaknem száz, köztük több mint ötven magyar lakosságú, vasútállomással rendelkező felvidéki települést érint.     Az állapotok rendezéséhez szükséges a jogharmonizációt korábban az idei év második felére ígérte a szlovák közlekedési tárca. Az ügy kapcsán a közelmúltban a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt törvénymódosítási javaslatot terjesztett a parlament elé, egy másik javaslatot pedig a törvényalkotói jogkörökkel nem rendelkező kisebbségügyi kormánybiztos hivatala alkotott meg, és ezt a kormányhivatalon keresztül szeretnék a kormány elé terjeszteni. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?