Rossi EL-továbbjutással búcsúzna

DAC
Tbiliszi |

A DAC ma (19.00) a Dinamo Tbiliszi otthonában lép pályára a labdarúgó Európa Liga-selejtező első fordulójának visszavágóján. A hazai 1:1 után nehéz feladat vár a sárga-kékekre, akik továbbjutással szeretnék emlékezetessé tenni Marco Rossi vezetőedző búcsúmeccsét. Ehhez mindenképpen gólt kell rúgniuk a tizenhatszoros grúz bajnoknak.

 

A DAC háromórás repülőút után kedd délutántól Tbilisziben tartózkodik, és este a grúz válogatott edzőközpontjában tréninget is tartott. A csapattal utazott a világbajnokságon szereplő Eric Davis is, aki csak a napokban kezdte el a felkészülést.

„Idegenben is képesek vagyunk ugyanúgy játszani, mint otthon, úgyhogy Tbilisziben mindent megteszünk azért, hogy meglegyen a továbbjutás” – nyilatkozta Marco Rossi a dunaszerdahelyi találkozó után.

„Nagy kár, hogy a MOL Arénában nem sikerült előnyt szereznünk, pedig végig mi irányítottuk a játékot. Sajnos, számos nagy helyzetet kihagytunk, de itt a lehetőség a javításra – mondta lapunknak a 23 éves Vida Kristopher, aki még nem tudta, hogy csatárként vagy a két ék mögött kap szerepet Marco Rossitól a visszavágón. – Az első meccsen meglepett bennünket, hogy a Dinamo jóval nagyobb iramban futballozott, mint azt a bajnoki meccseikről készült videókon láttuk. Szerintem erősebb csapatunk van, mint a grúzoknak, meggyőződésem, hogy ezt Tbilisziben be is bizonyítjuk.”

„Nagyon elszántak vagyunk, tudjuk, mi vár ránk. Az elmúlt napokban elsősorban a védőmunkánkon igyekeztünk javítani, nehogy megismétlődjön a grúz találat előtti hiba, amikor nem számítottunk a technikás Kiteisvili remek gólpasszára – jelentette ki a középhátvéd Tomáš Huk a DAC honlapjának. – Természetesen a támadójátékot is csiszoltuk, remélem, ezúttal nem hagyunk ki annyi ziccert, mint odahaza. A Dinamónak a 0:0 is elég a továbbjutáshoz, de nem hiszem, hogy szurkolóik előtt döntetlenre fognak játszani. Bízom benne, hogy továbbjutással búcsúzunk Marco Rossitól.”

„A csapat fitt és készen áll a mérkőzésre. A Tbiliszinek eddig a szebbik és kevésbé szebbik arcát is láttuk, de nem turistáskodni jöttünk ide, hanem, hogy megnyerjük a meccset. Tisztában vagyunk azzal, hogy az ellenfélen kívül a nagyon meleggel is meg kell küzdenünk” – olvasható Kalmár Zsolt nyilatkozata a klub weboldalán.

Erik Pačinda biztos benne, hogy a csapat jól felkészült a visszavágóra: „Tudjuk, hogy gólt kell rúgnunk, de nem ronthatunk neki a Tbiliszinek a meccs legelejétől. Ha ugyanis hátrányba kerülünk, akkor nehéz lenne megfordítani az állást. A saját játékunkat kell játszanunk, és türelmesnek kell lenni. A csapat jól felkészült, egyértelműen tovább akarunk jutni.”

Arra kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy ez lesz Marco Rossi utolsó meccse a DAC-nál, Pačinda így válaszolt: „Egy éve dolgozunk együtt, és kár, hogy elhagyja a csapatot, de a foci már csak ilyen. Ha fejlődni akar, akkor távoznia kell. Mi, a játékosok összetartunk, jó közösséget alkotunk és meglátjuk, mit hoz az új edző.”

Úgy tudjuk, 100 DAC-szurkoló kíséri el a csapatot Tbiliszibe, akik bíznak benne, hogy az összecsapás után lesz okuk az ünneplésre.

A Dinamo Tbiliszi tizennyolc forduló után ötpontos hátránnyal a második helyen áll a grúz bajnokságban. Legutóbb június 17-én a városi rivális és éllovas Szaburtalo otthonában kapott ki (0:1) a DAC ellenfele.

Az 55 ezer férőhelyes Borisz Paicsadze Arénában a macedón Dimitar Meckarovszki fújja a sípot, a mérkőzést a Digisport 4 élőben közvetíti.

A párharc továbbjutója várhatóan a Dinamo Minszkkel találkozik a második körben, mert a fehérorosz csapat idegenben 2:0-ra nyert az északír Derry City otthonában.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?