Igor Federič asztalán a vasúti táblák ügye

Pozsony |

<p>Hamarosan a kormány elé kerül az a tervezet, amely szabályozná a vasútállomásokon kisebbségi helynévtáblák elhelyezését. Ehhez már csak az kell, hogy Igor Federič, a kormányhivatal vezetője előterjessze a törvényjavaslatot, amelyet a kisebbségi kormánybiztos hivatala készített.</p>

A. Nagy László tegnap adta át Federičnek a két normaszöveget, amely a kisebbségi nyelvhasználati törvényt és a vasúti törvényt módosítaná. Jelenleg ugyanis nincs összhangban a két jogszabály, ez pedig fennakadásokat okoz a kisebbségi helynévtáblák kihelyezésénél. A kormánybiztos javaslata már állomásokon és megállóhelyeken is szabályozná a kihelyezést, magyarázta lapunknak Bukovszky László. „Jogi és nyelvi értelemben is rendezné a problémát” – fejtette ki a kormányhivatal kisebbségpolitikai főosztályának vezetője. A közlekedésügyi minisztérium illetékeseivel tegnapelőtt egyeztettek, ők a javaslat tartalmát nem kifogásolták, csupán azzal nem értettek egyet, hogy a kisebbségi nyelvhasználati törvényt a vasúti törvényen keresztül módosítsák. A kormányhivatal törvényelőkészítő tanácsának észrevételeit már szintén bedolgozták az anyagba, teszi hozzá Bukovszky. A tervezet további sorsa tehát Federičen, vagyis a Smeren múlik.

A kormány legkorábban a parlament júniusi ülésére tudja beterjeszteni saját javaslatát, de a képviselők már a május közepén kezdődő ülésen is foglalkozni fognak a vasútállomások megnevezésével. Egy hete ugyanis a Híd beterjesztett egy ugyanilyen javaslatot. Bugár Béla pártelnök akkor azt mondta, a Smer nem ígért támogatást a javaslat elfogadásához.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?