Serie A - Egy pont kell a Juventusnak

Róma |

<p>&nbsp;</p><div>&nbsp;Nagy valószínűséggel vasárnap délután bajnokot avatnak az olasz labdarúgó-bajnokságban, ehhez annyi kell, hogy a listavezető Juventus legalább egy pontot szerezzen a kiesés elöl menekülő vendég Palermo ellen.</div><div>&nbsp;</div>

 

Antonio Conte együttese négy fordulóval a vége előtt 11 ponttal előzi meg a második Napolit, azaz a torinói csapat még úgy is bajnok lehet vasárnap, ha kikap, riválisa pedig nem győz a sérülésektől tizedelt Internazionale ellen.    A Juve veresége ugyanakkor nem tűnik valószínűnek, még úgy sem, hogy a szezon nagy részében rendkívül gyengén játszó és sokáig biztos kiesőnek tűnő Palermo az elmúlt hetekben megtáltosodott. A szezonban négy edzőváltáson átesett szicíliai gárda legutóbbi öt mérkőzésén 11 pontot szerzett, múlt héten az Intzernazionalét is legyőzte, s már a 17., bennmaradó helyen áll.    "Már csak egy pont hiányzik a bajnoki címhez, melyet három fordulóval a vége előtt megszerezni egészen különleges teljesítmény lenne" - mondta Conte.    A Serie A-ban az igazi harc - a kiesés elkerülése mellett - a dobogó harmadik fokáért zajlik, a versenyfutásban egy pontnyi előnnyel az AC Milan vezet a Fiorentinával szemben. A 35. forduló párosítása alapján a milánóiaknak van esélyük, hogy növeljék a különbséget a firenzeiekkel szemben, mivel míg a piros-feketék a 16. Torinót fogadják, addig a lilák az ötödik AS Romával játszanak rangadót.    A Palermo jelenlegi legnagyobb ellenfele az alsóházban Tőzsér Dániel csapata, a Genoa, mely a már osztályzuhanást jelentő 18. pozícióban van, ugyanakkor ponthátránya nincsen. A genovai csapat számára adva van a lehetőség az előzéshez, ugyanis a sereghajtó, s esetleges pontvesztésével már biztos kieső Pescarát fogadja.        Serie A, 35. forduló:    szombat:    --------Chievo-Cagliari 18.00  Fiorentina-AS Roma 20.45    vasárnap:    --------- Udinese-Sampdoria 12.30AC Milan-Torino 15.00  Catania-Siena 15.00  Genoa-Pescara 15.00  Juventus-Palermo 15.00  Lazio-Bologna 15.00  Parma-Atalanta 15.00 Napoli-Internazionale 20.45     A tabella: 1. Juventus        34   66-20   80 pont 2. Napoli          34   64-32   69 3. AC Milan        34   60-38   62 4. Fiorentina      34   65-42   61 5. AS Roma         34   68-54   55 6. Udinese         34   46-39   54 7. Internazionale  34   51-46   53 8. Lazio           34   40-40   52 9. Catania         34   43-43   4810. Cagliari        34   41-53   4211. Bologna         34   44-43   4012. Parma           34   39-43   4013. Atalanta        34   36-49   3914. Chievo          34   33-49   3915. Sampdoria       34   38-43   3816. Torino          34   43-51   3617. Palermo         34   31-46   3218. Genoa           34   34-51   3219. Siena           34   34-49   3020. Pescara         34   25-70   22    A Sienától 6, az Atalantától 2, a Sampdoriától és a Torinótól 1-1 pont büntetésből levonva.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?