A szlovákok célja a nyolc közé jutás a vb-n

<p>&nbsp;</p><div>Ma kezdődik Helsinkiben és Stockholmban a jégkorong-világbajnokság, amelyen a tavalyi ezüstérmes szlovák válogatott elsődleges célja a negyeddöntőbe jutás. Vladimír Vůjtek együttese ma (15.15) a franciák ellen kezdi meg szereplését a vb-n.</div>

 

Az északi országok általában szerencsét hoznak a szlovák jégkorong-válogatottnak, eddigi világbajnoki érmeit mind az 57. szélességi fokon túlról hozta a csapat: 2000-ben Szentpéterváron ezüstérmes, 2002-ben Göteborgban világbajnok, 2003-ban Helsinkiben bronzérmes, tavaly pedig ismét Helsinkiben ezüstérmes lett a gárda.Egy éve bevált a finn–svéd közös rendezés, így idén ismét a helsinki Hartwall Arena, illetve a stockholmi Globe sportcsarnok ad otthont a küzdelmeknek, azzal a különbséggel, hogy ezúttal Stockholmban rendezik az elődöntőket, a bronzmeccset és a döntőt. A szlovákok csoportjában szerepel a címvédő Oroszország, a házigazda Finnország, a 2004 után ismét éremre vágyó USA, valamint Németország, Lettország, Franciaország és Ausztria. Az előzetes esélylatolgatások alapján ez tűnik az erősebb csoportnak, hiszen az előző év arany- és ezüstérmese is helyet kapott benne.A torna legnagyobb esélyesének ismét az orosz válogatottat tartják: Zinetula Biljaletgyinov keretében hat NHL-es játékos van, köztük a New Jersey támadója, Ilja Kovalcsuk.A tengerentúli bajnokságból értelemszerűen a kanadaiak és az amerikaiak hozták a legtöbb játékost – 21-et, illetve 19-et –, az európai csapatok közül pedig a cseheket erősíti a legtöbb NHL-es hokis, szám szerint tíz. A szlovákok ezúttal csak két játékosra számíthatnak az észak-amerikai bajnokságból: a támadó Tomáš Kopeckýre (Florida) és a védő Andrej Sekerára (Buffalo). Tegnap eldőlt, hogy Marián Gáborík (Columbus) nem csatlakozhat a csapathoz, mivel meg kell műteni sérült hasizmát. A csapatkapitány Miroslav Šatan lesz – a pozsonyi Slovan játékosa tizenegyedik világbajnokságára készül, s hetedik alkalommal viselheti a C betűt a mezén. Tavaly Zdeno Chára helyettese volt, azóta azonban sok minden változott: Šatan és Chára keményen ütközött a Lev Praha–Slovan KHL-meccsen, és Šatan olyan súlyosan megsérült, hogy hosszú ideig úgy tűnt, véget ért sportolói pályafutása. Mivel a csigolyái szenvedtek sérülést, jelenleg is kockázatos pályára lépnie, ám Šatan végül vállalta a vb-szereplést, „elvégre az ember kockáztat akkor is, amikor a volán mögé ül”.Vladimír Vůjtek egyébként nem akart állást foglalni a két kulcsember személyes vitájában, így ebből a szempontból talán nem is akkora veszteség, hogy Zdeno Chára nem lehet ott a keretben, mert klubcsapata, a Boston Bruins még versenyben van az NHL playoffjában. Vůjtek úgy véli, tavaly érettebb csapattal vághatott neki a vb-nek. „Egy éve olyan nevek szerepeltek a keretben, mint Chára és Handzuš, mindketten meghatározó emberek, s most hiányoznak. Idén ráadásul több az olyan hokis a csapatban, akiknek ez lesz az első világbajnokságuk, így ez egy tapasztalatlanabb gárda, s ez főleg a védelemben lehet gond. Másrészt viszont Šatan, Kopecký és Stümpel igazi vezéregyéniségek, akik meghatározzák a hangulatot az öltözőben. Ha meglesz a jó csapatszellem, akkor újra sikeresek lehetünk” – nyilatkozta a szlovák csapat cseh szövetségi kapitánya. A szlovákok a felkészülés során felemás eredményeket értek el – kétszer legyőzték a cseheket, ami mindig nagy fegyvertény, másrészt viszont egyetlen felkészülési tornát sem nyertek meg, közvetlenül a vb előtt a hazai rendezésű Slovakia Cupon utolsók lettek a fehéroroszok és a norvégok mögött. A vb előtt azonban tavaly sem remekelt a Vůjtek-legénység, a kellő pillanatra viszont tökéletesen összeállt a csapat. A szövetségi kapitány elismerte, a barátságos mecscseken idén jobb játékot mutatott a gárda, mint egy éve, de tart attól, hogy a tapasztalatok hiánya a vb-n kiütközhet. Hogy aggályai jogosak-e, azt már a mai, Franciaország elleni mérkőzés is megmutathatja. A szlovákok tavaly utolsó csoportmeccsüket játszották a franciákkal, s nagyon megszenvedtek az 5:4-es győzelemért, amely végül a legjobb nyolc közé jutást jelentette számukra. „Számunkra nincs könnyű ellenfél. Mi nem tudunk egy tucat gólt szórni olyan csapatoknak, mint Fehéroroszország és Norvégia, s a franciákkal is hasonló lesz a helyzet – figyelmeztetett Vladimír Vůjtek. – Egy biztos, ez lesz a világbajnokság egyik legfontosabb mérkőzése.”   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?