EL: Chelsea-Benfica döntő lesz

<p>A Chelsea hazai pályán tíz perc alatt három gólt szerezve 3-1-re múlta felül a Baselt a labdarúgó Európa Liga elődöntőjének csütörtöki visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott a sorozat fináléjába, ahol a Benfica lesz az ellenfele.</p>

 

A londoniak idegenbeli 2-1-es sikerüket követően ugyan ezúttal a szünet előtt hátrányba kerültek, de a második félidő elején nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak és eldöntötték a továbbjutást, így a tavalyi Bajnokok Ligája-diadalt követően ezúttal a második számú európai kupasorozatot nyerhetik meg.    Legutóbb az akkor José Mourinho által irányított Portónak sikerült egymást követő két évben megnyerni mindkét sorozatot, akkor a portugál együttes 2003-ban az EL elődjét, azaz az UEFA Kupát hódította el, majd 2004-ben megnyerte a BL-t.    A Videoton csoportjából továbbjutott Basel az elődöntőbe jutással is története legnagyobb sikerét érte el.    A sorozat másik elődöntőjében a Benfica Törökországban elszenvedett 1-0-s vereségét követően 3-1-re legyőzte a Fenerbahcét, így 3-2-es összesítéssel jutott a döntőbe. A portugál együttes az 1961-es és 1962-es BEK-diadala után hódíthat el ismét rangos trófeát, ugyanis azóta öt BEK- és egy UEFA Kupa-finálét bukott el.    A Chelsea és a Benfica május 15-én Amszterdamban találkozik a döntőben. Európa Liga, elődöntő, első mérkőzések:Benfica (portugál)-Fenerbahce (török) 3-1 (2-1)gól: Gaitan (9.), Cardozo (35., 66.), illetve Kuyt (23., 11-esből)Továbbjutott: a Benfica 3-2-es összesítéssel.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"108138","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]  Chelsea (angol)-Basel (svájci) 3-1 (0-1)gól: Tores (50.), Moses (52.), Luiz (59.), illetve Salah (45.)Továbbjutott: a Chelsea kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"108137","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]] 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?